A karácsony és a szilveszter közötti időszak a mögöttünk hagyott esztendőkben mind szellemi, mind lelki értelemben kiemelkedőnek bizonyult számomra. Karácsonykor az ember feltöltődik szeretettel, kipiheni a munka fáradalmait. Miután az ünnep véget ér, már előtte lobog az új esztendő közeledésének misztikuma. Az év legideálisabb időszaka ez arra, hogy értékeljük a mögöttünk hagyott tizenkét hónapot, levonjuk a következtetéseket, és jól megfontoltan irányt szabjunk a következő esztendőnek. Nagyobb felelősség mindez önmagunk irányába, mint első ránézésre gondolnánk. Amennyiben túl távolra helyezzük az elérendő cél fényét, lehet, hogy meg sem próbálunk az irányába haladni. Ha viszont túlságosan közelre tesszük, könnyen elveszítheti inspiráló erejét.
Legtöbbünknél könyvtárakat lehetne megtölteni, ha az újévi fogadalmainkat mind könyvbe írnánk évről évre; de lehet, hogy egy könyvespolc is elég lenne a valóra váltott fogadalmainkat tartalmazó köteteknek. Emlékszem, az első komolyabb fogadalmam még valamikor a középiskola vége után tettem meg. Eldöntöttem, országos ökölvívóbajnok leszek Magyarországon. A történet úgy végződött, hogy még csak mérkőzésem sem volt az adott esztendőben. Ha az ember komolyan veszi az önmaga irányába tett ígéreteket, akkor az elérendő és a teljesített cél között tátongó szakadék bizony rendesen szíven ütheti. Egy évtized is elmúlt, mire újra tettem egy elhatározást újévkor: azt, hogy leszokom a cigarettáról. Bár nyolc hónap kellett, hogy sikerrel járjak, végül elértem a célom. Ezáltal nemcsak egy rossz szokást hagytam magam mögött, hanem vissza is kaptam valamit, amit addig elveszettnek hittem: a bizalmat önmagamban. Azóta tudom, az ígéreteimnek súlyuk van, és nem szabad dobálóznom velük. Másképp teszek fogadalmakat, mint korábban. Nem a tökéletességet ígérem meg magamnak, hanem az elindulást. Nem azt, hogy mindent megváltoztatok, hanem azt, hogy egyetlen dologban következetesebb leszek. Nem hangzatos ígéreteket teszek, hanem csendes, belső döntésből eredő elhatározásokra jutok. Fogadalmaink ugyanis többnyire elméletben roppant pozitív elhatározások, de a megvalósításukhoz vezető út még nyomokban sem létezik, nemhogy előttünk kanyarogna. Hogy sikerrel járjunk, ahhoz száz meg száz kisebb változtatást kéne végrehajtanunk, amelyek mellé nem jár útmutató, hogy lépésről lépésre mindent elmagyarázzon. Ezek az apró lépések a szokások. Ezek határozzák meg azt, hogy az emberek mit látnak, amikor ránk néznek, és azt is, hogy mivé válunk. A jó szokások a legjobbat hozzák ki belőlünk, míg a rosszak megakadályozzák, hogy önmagunk legjobb változata legyünk. A szokás ugyanis nem más, mint egy ponton tudatosan választott viselkedési forma, ami kellő ismétlésszámmal automatizmussá válik. Végül pedig azzá válunk, amit újra és újra megteszünk.
Talán érdemes lenne másként tekinteni az újévre és a hozzá köthető fogadalmakra. Nem úgy, mint radikális újrakezdésre, hanem mint finom korrekcióra. Nem mindent egyszerre megváltoztatni, hanem egyetlen dolgot kicsit jobban csinálni. Nem új életet ígérni magunknak, hanem nagyobb figyelmet a meglévőre. A valódi változás ritkán látványos, inkább csendes: apró döntések sorozata, belső felismerésekhez kötődnek. Használjuk ki a következő néhány napot! A lelassulás, a mérlegelés, az önvizsgálat segítséget nyújt, hogy puszta, légből kapott ígérgetések helyett olyan célzott alapköveket válasszunk ki a lehetőségek széles repertoárjából, amelyekre a következő esztendőkben akár egyéni birodalmunkat, szebbnek gondolt világunkat is építhetjük fel.
Nyitókép: Pixabay
