Lehet, hogy harminc éve is van már, vagy még több, amikor egy hajdújárási almatermelővel beszélgettem. Elmondta, hogy az almát minden évben Fiumében értékesíti. Teherautóval szállítja le, és ott árulja a piacon. Addig nem jön haza, amíg mindet el nem adja. A teherautón alszik. Mindezt azért teszi, mert csak így kifizetődő neki az almatermelés. Hasonló történeteket másoktól is hallottam, kupuszinai asszonyoktól, akik zöldségekkel járták az ország városait, Eszéket, Zágrábot, sőt a tengerpartot is. Mert itthon, a Vajdaságban nem volt kifizetődő árulni.
Sajnos, a helyzet azóta sem változott. Azaz mégis…
Abban változott, hogy termelőinknek beszűkült a piaca. Hogy miért? Úgy gondolom, nem kell különösebben ecsetelni, de emlékeztetőül mégis elmondom, hogy a múlt század kilencvenes éveinek őrültsége tette ezt. A régi ország darabokra hullott, így a piacozó termelők ma már nem tudnak Horvátországban, azaz külföldön árulni. Vagy ha tudnának is, bonyolult, hosszadalmas és drága hivatalos eljárást kellene végigszenvedniük. Maradt hát a beszűkült szerbiai piac.
Persze a gyümölcsfák, a kertek továbbra is hozták a terméseket. Nagyon kevés ember, akinek pénze volt rá, hűtőházat épített, vagy kis feldolgozóüzemet, a többiek viszont ki voltak szolgáltatva a hazai kereskedők kénye-kedvének, akik a termékekért egyre kevesebbet fizettek, már-már olyan keveset, hogy senkinek sem volt kifizetődő termelni. Sokan kivágták a fákat, elhanyagolták a kertjeiket. Ezt követte a hiány, és ekkor jelent meg a behozatali lobbija. Ők külföldön olcsón beszerezték az almát, a sárgarépát, a salátát, mindent, amiből hiány mutatkozott, vagy hiányt gerjesztett az állam, és jó pénzért eladták, nekünk, fogyasztóknak. Ma már szinte nem is lehet megállapítani piacunkon az élelmiszerek eredetét, és még akkor is gyanút fogok, ha az almalé csomagolásán hazai gyártó neve áll.
Így vagyunk a tejjel is.
A minap a kormányközeli közmédiában egy hölgy a minisztériumból azt magyarázta, hogy butaság azt állítani, hogy a piacunkon levő tejet külföldről behozott tejporból készítik a gyárak. Azt próbálta elhitetni a nézőkkel, hogy a tejporból nem csinálnak tejet, mert az drága volna. Állította, hogy a boltokban levő minden tej valódi és hazai termék. A műsor élő adás volt, és a nézők be is telefonálhattak, ha szerettek volna kérdést feltenni a hölgynek. Hibának bizonyult ezt megtenni, mert betelefonáló csak egy akadt, és nem kérdezett, hanem elmondta a véleményét a tejtermelésünkről és általában a mezőgazdasági termelésről, a termelőkről való állami gondviselésről. Mint mondta, Közép-Szerbiából való, meg is nevezte a falut, ahol él, majd sorolta az adatokat. A lesújtó adatokat. Az állami törődés következtében a falu és környéke szinte tehenek nélkül maradt, holott minden házban volt legalább három-négy, de így van ez az egész országban – fűzte hozzá, majd megjegyezte, hogy manapság lehetetlen ellátni a szerbiai piacot hazai tejjel. Bámultam a tévét, és azon gondolkodtam: vajon kinek adjak igazat, kinek a szavát higgyem el? Melyikük mondott igazat?
Nem jártam utána, de azt tudom, hogy bizonyos tartós tejtől – mert azt veszem – émelyeg a gyomrom, a másiktól viszont nem. És a valódi tehéntejtől, mert azt is be lehet még szerezni, egyáltalán nem. Vajon miért, ha mind hazai, és mindegyiket a tehén adta?
Nyitókép: Pixabay
