Fülbemászó dallamainak, egyedi hangszínének és a korai hatvanas évek társadalmi kérdéseire reflektáló sorainak köszönhetően Bob Dylannak sikerült néhány év leforgása alatt valódi folkikonná válnia. A dalait többnyire egy szál akusztikus gitár és szájharmonika segítségével előadó dalnok nevéhez ebből az időszakból olyan szerzemények fűződnek, mint az A Hard Rain’s a-Gonna Fall, a Blowin’ in the Wind, a Girl from the North Country, a The Times They Are a-Changin’ vagy a Mr. Tambourine Man. Talán éppen emiatt vették tőle sokan zokon, amikor beállt az elektromos gitáron játszó rockerek közé. A folkrajongók a stílusváltást árulásként élték meg, holott a zenész csak követte belső késztetését a művészi kiteljesedés felé. Soron következő nagylemeze teljes mértékben igazolta döntésének helyénvalóságát.
Az 1965. augusztus 30-án megjelent Highway 61 Revisited nemcsak zenei megújulást jelentett Dylan pályafutásában, hanem dalszövegvilága is jelentős mértékben megváltozott. Az addig többnyire a társadalmi eseményekre vonatkozó metaforikus gondolatokat felváltották az ironikus, bibliai utalásokat tartalmazó, szürrealisztikus sorok. A kritikusok úttörő, időtlen remekműnek titulálták az albumot, ünnepelték vad energiáját és szellemességét, kiemelve a többrétű elektromos blues-rock zene innovatív jellegű kombinációját az összetett, költői és rejtélyes dalszövegekkel, amelyek megragadják az 1960-as évek kaotikus szellemiségét. Fontos hangsúlyozni, hogy a lemez nem tartalmaz töltelékanyagot, a rajta szereplő kilenc dal mind zeneileg, mind szövegileg szoros összefüggést mutat, és komplex egységet képez. A korong megjelenése a zenetörténet kiemelkedő eseményének számít, nem túlzás azt állítani, hogy ezzel az albummal született meg a rockművészet.
A Highway 61 Revisited megmutatta, hogy a rockzene nemcsak szórakoztatásra szolgálhat, hanem meghatározó művészi kifejezési eszköz is lehet. A blueson alapuló, zeneileg jól megpakolt, összetett hangzás összhangban van Dylan titokzatos, gondolatiságában provokatív és többrétű dalszövegeivel, ami már a Like A Rolling Stone című nyitószámban tetten érhető: „Ha semmid sincs, nincs vesztenivalód / Láthatatlan vagy, nincsenek titkaid” vagy „Sose nézted meg, hogy ráncolja szemöldökét / A bűvész meg a bohóc a mutatvány után.” (A szövegben szereplő dalszövegfordításokat Barna Imre készítette.) A valószínűsíthetően egy önimádó New York-i modellről íródott ének többféleképpen értelmezhető, az önironikus megközelítést is beleértve, gondoljunk csak a refrénre: „Mi vagy te így / Te magadnak se jó / Te sehol sem lakó / Te sehova se tartozó / Földönfutó?”
Összességében az album arról szól, hogyan érzi magát az egyén a körülötte levő, egyre inkább abszurdba forduló világban, amelyet jobb lehetőség híján a gúny tárgyává tesz. Gondolatiságát szem előtt tartva nem szimbólummentes az album elnevezése sem. A címadó dal a Minnesotától New Orleansig futó autópályára utal, amelyet akkoriban Blues Highway néven ismertek. A legenda szerint a 61-es és a 49-es autópálya kereszteződésénél adta el a lelkét Robert Johnson az ördögnek a blues gitárjáték mesteri képességeiért cserébe.
A lemezen Dylan nemcsak kora szigorú kritikusaként, hanem civilizációnk ironikus szemlélőjeként lép elő. Ez leginkább az albumzáró, 11 perces Desolution Row című mesterműben érhető tetten, amelyben tömeghisztériát idéző karneváli hangulatban tíz versszakaszon keresztül reflektál a nyugati civilizáció örökségére, legyen szó művészetről, vallásról, tudományról. A dalban feltűnik többek között Hamupipőke, Rómeó, Bette Davis, Noé, Robin Hood, Einstein, Casanova, Ezra Pound, T. S. Eliot. Közös történetük hipnotikus hátterét két szorosan mikrofonozott és spanyolos hangzásban megszólaló akusztikus gitár hangszerelése alkotja.
A 84 éves Bob Dylan bő hat és fél évtizedes karrierje teli van kanyarokkal és útkereszteződésekkel, poétikai és zenei megújulásokkal. A több szinten működő Highway 61 Revisited című remekműve zeneileg és szövegileg egyaránt mindmáig friss maradt. Hatvan év után, egy másképpen változó és más módon dinamikus korban is releváns minden hangja és sora.
Nyitókép: Sándor Zoltán felvétele
