Levél

Tisztelt környezetvédelmi miniszter asszony!
Társaim arra kértek, hogy fogalmazzak meg egy levelet Önnek, mert csak én tudok írni. Iskolába jártam, és fogalmazásból kitűnő voltam. A tanárom egyszer azt mondta, hogy Zsiga, belőled egyszer még nagy író lesz, csak szorgalmasan csiszold tovább a nyelvedet. Hát, csiszoltam is volna, de az általános iskola után apám azt mondta, hogy elég a tanulásból, dolgoznod kell. Először egy kisebb kerületet bízott rám. Szorgalmas voltam, így gyorsan haladtam a ranglétrán. Közben titokban olvasgattam is. Munkám közben találtam izgalmas könyveket. Mindig eldugtam, hogy apám ne találja meg, mert azonnal eladta volna.
De nem erről akarok írni, tisztelt környezetvédelmi miniszter asszony, hanem arról, hogy egyre nehezebben tudunk a családommal megélni. Mert időközben megnősültem, és jelenleg öt gyerekünk van. Kezdetben nem volt gond. Évről évre növeltem a kerületem, és ahogy a gyerekek nőttek, őket is bekapcsoltam a munkámba. A társaim is elégedettek voltak a saját teljesítményükkel. A kerületeken nem kellett veszekednünk, mert folyamatosan nőtt a város, így mindenkinek volt lehetősége arra, hogy a munkájából eltartsa a családját.
Néhány évvel ezelőtt azonban elkezdődtek a gondok. Először akkor, amikor a kukák jó részét a földbe ásták. Kampós botokat kellett csinálnunk. Én egy összecsukható műanyag botot fabrikáltam, hogy a kerékpáron ne aggasson. Azzal emeltem ki mindazt a mély kukákból, amit hulladékként értékesíteni tudtam. Sajnos, sokat nem tudtam, így a bevételem is kisebb lett. És a társaimnak is. Tudom, hogy környezetvédelmi szempontból és talán egészségi szempontból is a földbe süllyesztett kukák sokkal jobbak, mint a korábbiak, amelyek gyorsabban meg is teltek, és gyakran a szemetet melléjük öntötték az emberek. Munkánkat ez ugyan megkönnyítette, de bevallom, még nekem sem volt szép látvány a szétdobált szemét, pedig hiheti, hogy hozzászoktam ehhez odahaza a telepen.
Ezt követte az újrahasznosítási kampány, és az utcákon megjelentek a harangszerű műanyagtározók, amelyekbe az emberek bedobhatják az üres üvegeket, vagy a másikba a fém italosdobozokat. A kampányban arra is buzdítják a polgárokat, hogy ők maguk is gyűjtsék a fémdobozokat és a PET-palackokat, amelyeket a hulladékgyűjtőnél értékesíthetnek.
Mindezek az újítások nekünk, hulladékgyűjtőknek hatalmas érvágást jelentettek a bevételünkön. Korábban a kidobott élelmiszert nem vittem haza, de most már kénytelen vagyok a száraz kenyeret és egyéb, még ehető ennivalót is hazavinni.
Legújabban pedig a polgárok tüntetései miatt bosszankodunk, mert a kukákkal állítanak barikádot. Sokszor ki is borítják azokat. A szemetesek persze gyorsan el is takarítják az utcára szórt szemetet, és ez rendben is van, de annak már nem örülünk, hogy egészségi okokra hivatkozva a város egy részéből, onnan, ahol leggyakrabban tüntetnek a polgárok, eltávolították a kukákat.
Tudja, asszonyom, hogy mi lojális polgárai vagyunk ennek az országnak, ha hívnak bennünket szavazni, kimegyünk, és másban is segítünk, ezért arra kérném, hogy tegyen az érdekünkben valamit, hogy minden visszatérhessen a normalitás keretébe. Valamennyi társam nevében nagyon hálásak leszünk érte.
Tisztelettel: Zsiga és társai.