2024. május 18., szombat

Megvezetettek

A globális kapitalizmus rendszerbeli bűneit tárgyalva, Apokalipszis után című kötetében Srećko Horvat azt írja, hogy a globális kapitalizmus „növekedési” logikájával, megállíthatatlan kitermelésével és folyamatos terjeszkedésével az egész bolygót megszállta, aminek következtében az emberek az „apokalipszis urai” lettek. A horvát filozófus szerint a globális kapitalizmus azonban nemcsak a saját, hanem egyben a bolygó sírját is ássa, s egyenesen „a katasztrófába katapultál bennünket”. Jánisz Varufákisz görög közgazdász a következőképpen véleményezte a művet: „A kapitalisták gazdagodási lehetőségként tekintenek a háborúkra, földrengésekre és járványokra. Személyes hősöm, Srećko Horvat leleplezte legújabb szándékukat: az apokalipszis átalakítását árucikké. A világvége kevésbé szörnyű számukra, mint a kapitalizmus vége.”

Naomi Klein kanadai író és politikai aktivista már korábban rámutatott arra, hogy olyan jövő elé nézünk, amelyben a „mesterséges intelligencia” kidolgozására hivatkozva egyre kevesebb tanárt, orvost és sofőrt alkalmaznak majd, miközben több tízmillió anonim dolgozót tartanak fogva raktárakban, adatközpontokban, termelési csarnokokban, elektronikus felszereléseket gyártó kiszipolyozókban, lítiumbányákban, ipari farmokon és húsfeldolgozó üzemekben, ahol védtelenek a betegségekkel és a kizsákmányolással szemben. Slavoj Žižek szlovén filozófus pedig megállapította, annak ellenére, hogy nincs jogi státusa, a globális kapitalizmus legújabb korszakában a rabszolgaság új reneszánszát éli, számos megjelenési formája lelhető fel, világszerte több millió munkás él szinte teljes jogfosztottságban.

A munkásjogok terén mindazoktól az előnyöktől, amelyeket a szakszervezetek az első világháborút követően a múlt század során kiharcoltak, a dolgozók az új évezredben szép lassan megfosztatnak. A globális kapitalizmus lehetővé tette, hogy az olcsó munkaerő alkalmazása céljából a nagyvállalatok kihelyezzék a termelést szegényebb országokba, ami jelentős mértékben csökkentette a költségeiket. Egyes államok az olcsó munkaerő mellett a „különleges külföldi nagyberuházóknak” kivételes feltételeket is biztosítanak ingyenes üzleti földterület, adókedvezmények, sőt még közvetlen pénzbeli támogatás útján is.

Ennek a jelenségnek a következményeit a fejlett anyaországokban dolgozó munkásréteg is jócskán megérezte. Elsősorban járandóságuk értékének a csökkenésével az alkalmazottak elveszítették tisztességes fizetésüket, továbbá sokszor már nem meghatározatlan, hanem meghatározott időre szóló munkaszerződés alapján vagy más „jogi kiskapuk” útján foglalkoztatják őket, megmenekülve ily módon a munkavállaló évi szabadsága kifizetésének törvényes kötelezettsége alól, illetve átruházva a dolgozóra a kötelező biztosítások kifizetését.

Jánisz Várufákisz úgy véli, hogy a tőke vette át az elsődleges szerepet világunk alakításában, a saját akaratunkat is beleértve ebbe. Szerinte életre kellene kelteni a részvételi demokráciát, vagyis azt, hogy a polgárok ténylegesen is részt vegyenek a döntéshozatal folyamatában és a hatalom ellenőrzésében. A fejlődés átgondolására, a fenntarthatóság megértésére, a pénzügyi tranzakciókra és az üzleti gyakorlatra nem lenne szabad úgy tekinteni, mint a bölcs vezérek és szakértőkből verbuvált konzultánsaik szigorúan titkos magánügyleteire. Ahhoz viszont, hogy aktívabban is részt vehessenek a közéletben, a polgároknak felkészülteknek kell(ene) lenniük erre a feladatra.

A politikai és a gazdasági elitnek azonban, az oktatással kapcsolatos ömlengései ellenére, aligha van szüksége felvilágosult választópolgárokra (gondoljunk csak az oktatásra és a kultúrára szánt százalékarányokra a költségvetésekben), erről hűen árulkodik a tömegtájékoztatás minősége és a szórakoztató programok színvonala. Olyan embereket, akik szabadidejük jelentős részét szappanoperák, valóságshow-k és a kereskedelmi televíziózás egyéb gyöngyszemeinek követésével töltik, nem nehéz vezetni – és megvezetni. Ilyen miliőben az eszmei elképzelések és távlati célkitűzések csupán a nyilvánosságnak szólnak, a lényeg a biztos szavazó és az olcsó munkaerő.

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay