2024. június 22., szombat

Hírességek

„Jobban szeretem Miki egeret, mint bármelyik nőt, akit valaha ismertem…” Az első hallásra kissé talán kissé furcsának tűnő mondat azonnal érthetőbbé válik, ha tudjuk, hogy a fáma szerint magától Walt Disney-től, Miki egér megalkotójától származik, akinek érthető módon vált a szíve csücskévé a népszerű rajzfilmfigura, hiszen állítólag éppen Miki egér hozta meg neki az átütő sikert, amelynek elérése korántsem volt annyira egyszerű és magától értetődő, mint amilyennek mai szemmel tűnhet, hiszen csak harmadik nekifutásra sikerült, ám akkor olyannyira, hogy Miki rövidesen már barátokat is kapott Donald, Goofy és Plútó személyében. Ugye, mindenki emlékszik még rájuk?!

Akár igen, akár nem, kétségtelen, hogy bár lehet, hogy a felnövekvő generáció tagjai ma már nem nagyon találkoznak olyan rajzfilmekkel, amelyeknek Miki egér a főszereplője, maga a figura még ma is nagy népszerűségnek örvend világszerte, gondoljunk csak bele, mennyi gyermekeknek készült ruházati meg használati tárgyat ékesít ma is Miki vagy Minnie figurája, arról nem is beszélve, hogy kedvenc egerünk – na jó, legyen inkább az egyik legkedvesebb egerünk, nehogy valaki, aki inkább a Tom és Jerry című rajzfilmek rajongója, zokon vegye kijelentésünket – nemrég újra az érdeklődés középpontjába került, mégpedig annak apropóján, hogy az év elejétől közkinccsé vált, ugyanis a Disney hosszú idő után elvesztette a karakter szerzői jogait, így annak első, 1928-as változatát, akárcsak Minnie első változatát ezentúl bárki szabadon felhasználhatja. S ha már felhasználhatja, kétség sem férhet hozzá, hogy fel is használja, tehetnénk hozzá, hiszen már az év első napjaiban ellepték a világhálót a vicces és kevésbé vicces megoldások, egyesek sorozatgyilkost készítettek belőle, mások horrorjátékot fejlesztettek, megint mások pedig ki tudja, milyen módon használták fel a figurát. Más kérdés, hogy mindezt természetesen továbbra sem tehetik meg teljesen szabadon, hiszen Miki egér egyúttal védjegy is, amely felett a Disney még mindig rendelkezik, figyelmeztettek a szakemberek, hozzátéve, ha például valaki elkezd olyan pólókat árulni, amelyekre rányomtatta a karaktereket, a vásárlók pedig azt hiszik, hogy Disney-terméket kapnak, akkor igenis törvénysértés történik, ugyanis megtéveszti a vásárlókat, ami ellen a Disney vállalat értelemszerűen a jövőben is foggal-körömmel harcolni fog.

Mielőtt még bárki is megpróbálna megtéveszteni minket, érdemes szétnézni, milyen információkkal kecsegtetnek azok az összeállítások, amelyek olyan érdekességeket ígérnek számunkra, amiket egészen biztos nem tudtunk Miki egérről: Walt Disney állítólag azután álmodta meg a karaktert, miután az Oswald, a szerencsés nyuszi nevű rajzfilmhősét eladta a Universal Picturesnek. Miki eredeti neve Mortimer lett volna, ám Disney felesége elutasította az ötletet, mivel meglátása szerint a név túlságosan nagyképűnek hangzott, és helyette a Mickey-t javasolta. Egy Plane Crazy névre keresztelt karakter volt az első, aki úgy nézett ki, mint a mai Miki, ám sokáig nem publikálták a róla készült vázlatokat. Miki egér hivatalosan 1928. november 18-án született. Az 1929-ben megjelent Az Opry-ház című volt az első olyan epizód, amelyben Miki egér viselte a kultikussá vált fehér kesztyűit. Az első szó, amely elhagyta a száját, a hot dog volt. Az első Miki egér nevével fémjelzett promóciós termék egy írótábla volt, amely 1930-ban került az üzletek polcaira. Ő volt az első meseszereplő, aki csillagot kapott Hollywoodban a Hírességek sétányán, egészen pontosan 1978-ban. A karaktere 1953-ban tűnt fel először egy egész estés rajzfilmben, utána viszont harminc éven át nem láthattuk mozifilmben. Az 1979-ben megjelent Mickey Mouse Disco című zenés album kétszeres platina minősítést ért el. 

A sort természetesen még sokáig folytathatnánk, ami jól jelzi, hogy Miki egér sokak számára még ma is jóval több egyszerű mesefiguránál vagy rajzfilmhősnél. De hogy ki vagy mi is ő valójában? Nehéz lenne találóbban meghatározni annál, mint ahogyan Whoopy Goldberg fogalmaz az Apácashow második részében, amikor azt firtatják, bárénekesnő-e vagy sem: „Én híresség vagyok!”, igaz, Miki ezt szerénysége folytán valószínűleg sohasem jelentené ki magáról, mi pedig egyebek mellett talán éppen ezért szeretjük annyira, meg azért, mert olyan, amilyen, egyedi és megismételhetetlen.

Nyitókép: Pixabay