2024. február 20., kedd

Állatok meg traktorosok

A múltkori írásomban (és a valóságban) egy macska esett áldozatául az embernek, ezúttal pedig fordítva történt: tehén okozta egy ember halálát. Nem új a történet, a sajtó a kártérítési per kapcsán tért vissza rá. A haláleset úgy történt, hogy az idős osztrák asszony a kutyáját sétáltatva meglátott az alpesi legelőn egy tehenet a borjával legelészni. Odamerészkedett hozzájuk, hogy szelfit készítsen. A békés tehén a fényképezkedés közben megvadult, föllökte és agyontaposta az asszonyt. Ki a vétkes? Mindkét esetben az ember.

Ha a Szentírást vesszük elő, azt látjuk, hogy egyedül az ember teremtetett Isten képmására. A hagyományos filozófia és teológia szerint pedig az ember két sajátos képessége az értelem és a szabad akarat. Így a teremtmények közül erkölcsi tekintetben egyedül ő felelős a tetteiért. Ha pedig eltekintünk a filozófiától és teológiától, és korunk gyakorlati megnyilvánulásai felé fordulunk, azt látjuk – és hozzáértők is ezt állítják –, hogy az ember mindinkább eltávolodik a természettől. Ezt nem úgy értjük, hogy az utak szélén nem látunk gazt, távolabb haszonnövényeket, legelő birkákat, hanem távoliakká váltak, idegenné, érdekességgé. Rájuk tekintünk és megyünk tovább. (Kivételek a macskák, kutyák, az imádott kedvencek…) Érthető, persze, hiszen az emberek többsége ritkán találkozik „hétköznapi” háziállatokkal – lóval, disznóval, tehénnel –, a tévéből jobban ismeri az oroszlánok, zebrák, elefántok, akár több tucat vadállat életét, mint a körülöttünk lévőkét. De sem ezzel, sem azzal nincs közvetlen kapcsolata. Olyan „simogatóssá” vált a „barátságuk”: elmenni az állatkertbe megsimogatni a nyuszit és a gidát, s ha ez utóbbi döf egy kicsit, a gyerek riadtan hátrál vagy elsírja magát, és talán meg is elégeli az ismerkedést. Már-már romantizálja az elidegenedett társadalom az állatokat: kedvesek, szelídek, ártalmatlanok, szeretnivalók. Gyakran igaz ez, ha éppen nem az apró utódjukat védik, és ha nem kutyával közelítünk feléjük. (Önmagában, persze, a kutya is lehet kedves, de nem a tehénnek.) Majdnem úgy jellemeztem őket, hogy ennivalók ezek az állatok. De ez kétértelmű, mert valaki esetleg bécsi szeletre vagy kakaspörköltre gondol. A haszonállatokat ilyen céllal tartja az ember.

Töprenghetünk azon, hogy érdemes-e egyáltalán közelebb kerülni hozzájuk. Mert úgyis fölváltja őket a műhús. Moslékszerűen összezagyvált korunkban ugyanis egyre ritkábban lelünk észszerűségre, de az irányok kisilabizálhatók. Vegyük a hollandusokat: két éve sincs, hogy föllázadtak a gazdák, mert a kormány úgy döntött, hogy tizenegyezernyi farmot fel kell számolni a nitrogénkibocsátás csökkentése végett. A sajtok hazájában! Eközben a műhús készítésének egyik legnagyobb támogatója ez az ország. A klímavédelem mindenek fölött! Az önsorsrontás mindenek előtt! Azóta már fél Európában tombol az ellenállás, ha nem is kizárólag az állattartás, hanem az egész mezőgazdaság tönkretétele miatt. Hollandiától Olaszországig, Németországtól Franciaországon át Spanyolországig és az ukrán határon traktorok tízezrei torlaszolták el az utakat. Némely nyugati boltokban üresek a polcok a zárlat miatt. Trágya, szalmabálák, tüzek az utakon és tereken. Mert a szigorú előírások a költségek növekedése miatt és a támogatások apadása mellett ellehetetlenítik az unió mezőgazdaságát. Ha valaha volt ekkora nagy „parádé”, régen lehetett. A moslékot emlegetve: azért is megfejthetetlen a tartalma, mert eközben áramlik befelé az ukrajnai áru vámmentesen, legyen bármilyen. A cél a megtámadott ország segítése? Az ottani földön termelő amerikai cégek gazdagítása? Az elvakult zöldek vágyának beteljesítése? A műhús térhódításának megalapozása? Vagy mindez együtt? Most abban van a remény, hogy a józan észt demonstráló traktorok eltiporják az eszementséget.

Ha mégsem, akkor a tehenek, kecskék és disznók is majdan állatkerti lakókká válnak. A macskák és kutyák maradnak szabadok. Ők máris kóstolgathatják a műhúst.