2024. március 4., hétfő

A taxis

„Te nem szeretsz beszélgetni?” – szögezte neki a kérdést a fodrásza az egyik kedves ismerősömnek, azt nehezményezve, hogy mindig neki kell szóval tartania őt, az ismerősöm viszont, ahelyett hogy olykor átvenné és tovább szőné a beszélgetés fonalát, vajmi keveset szól közbe. „Dehogynem, de csak akkor, ha van mit mondanom” – vágta ki magát rezzenéstelen arccal az ismerősöm, később gondolva csak bele abba, hogy a fodrásza akár meg is sértődhetett volna a megjegyzésén, ám szerencsére nem tette, nem olyan fából faragták, helyette inkább folytatta az egyoldalú csevegést, jobbára olyan információk átadásával, amelyek nélkül az ismerősöm saját bevallása szerint boldogan túlélte volna az adott napot, olyannyira, hogy esetenként azt sem tudta, kiről van szó, visszakérdezni azonban mégsem mert, nehogy újabb történetszálak szövögetésére ösztönözze ezáltal a fodrászát, aki minden bizonnyal kötelességének érzi, sőt lehet, hogy az általa nyújtott szolgáltatás részének tekinti azt, hogy végigbeszélje azt az időt, amíg a vendége hajával bíbelődik. Előfordulhat persze az is, hogy sokan éppen ezért járnak hozzá, hiszen azt valamennyien tudjuk, hogy a fodrásznál mindenki kedvére kipanaszkodhatja magát, ráadásul mindig össze lehet szedni valami jó kis pletykát is, ez azonban természetesen nem mindenkit motivál, van, aki szívesebben tölti vagy legalábbis ütné el relaxálással az ott töltött időt, feltéve, ha a körülmények lehetővé tennék számára.

De nemcsak a fodrásznál érzi ezt az ismerősöm, hanem például a masszőrnél meg a fogorvosnál is, igaz, az utóbbi esetében nem lehet túlzottan egyszerű kétirányú kommunikációt folytatni, ám bizonyára valamennyien láttunk, sőt tapasztaltunk is már olyat, amikor a fogorvos, megfeledkezve önmagáról meg arról, hogy mit és legfőképpen hol csinál, olykor visszakérdez, a páciens meg aztán oldja meg a válaszadást, ha tudja, illetve ha akarja.

Na és a taxisokról még szó sem esett. Köztük is sokan vannak olyanok, akik úgy érzik, a szállítás mellett szórakoztatniuk is kell az ügyfelüket, akik közül bizonyára nem mindenki vágyik erre. Mondanom sem kell, így van ezzel az ismerősöm is, aki nem tagadja, ha fiatalabb lenne, legszívesebben fülhallgatót dugna a fülébe, ezzel jelezve, nem igényli a szórakoztatást, nem azért, mert esetleg túlzottan magának való ember lenne, csupán azért, mert nem kedveli az üres fecsegéseket, inkább a tartalmasabb beszélgetések, eszmecserék híve, olyanokat viszont értelemszerűen nem folytat bármikor, bárhol, bárkivel az ember, hanem meg kell hozzá találni a megfelelő időt, helyet és partnert is. A minap azonban, némiképp önmagát is meglepve, egy jól sikerült esti program után maga kezdeményezte a beszélgetést a taxisofőrrel, aki az egyik nagyváros központjába ment érte, hogy elszállítsa a szálláshelyére, a nagyvárosokban ugyanis, hacsak lehet, ott hagyja az autóját a szálloda parkolójában, és aztán nem kell aggódnia amiatt, hogyan tér haza, csak hív egy taxit, és már meg is oldotta a dolgot. Mivel a taxira várva három-négy olyan személy is elsétált vagy inkább eltántorgott mellette, aki szemmel láthatóan nem volt éppen a józan ítélőképessége birtokában, az jutott eszébe, megpróbál a taxisofőrtől tájékozódni arra vonatkozóan, mennyire tekinthető ez általános jelenségnek arrafelé, mennyire komoly társadalmi problémáról lehet szó, mire az csaknem kikérte magának a feltételezést, mondván, a város egyik legelitebb negyedében szinte nyoma sincs az ilyesminek. Az ismerősöm persze nem akart vitába szállni a taxissal, akkor sem tette volna, ha meg lett volna győződve az igazáról, hiszen azt tartja, hogy az ilyen helyzetekben jobb a békesség, azt azonban maga sem sejtette, nem is sejthette, hogy kérdésével miféle szellemet szabadított ki abból a bizonyos palackból, a sofőr ugyanis lelkesen kezdte feleleveníteni fiatalkori élményeit, miközben képzeletbeli városnéző sétára invitálta őt a város egykori füstös kocsmáinak és neonfényes szórakozóhelyeinek végeláthatatlan világába. Az ismerősöm mindeközben azt is megtudta, milyen söröket szeretett a leginkább akkoriban, azt is, milyeneket kedvel leginkább napjainkban, sőt azt is, ma melyik boltban vagy milyen áruházban szerezhetők be a legjutányosabb áron.

Mire nagy nehezen odaértek a szállodához, az ismerősömnek már annyira tele volt a feje a különféle sörökkel kapcsolatos információkkal, hogy el is ment a kedve attól, hogy esetleg jóízűen elfogyasszon egyet, pedig indulás előtt még arról ábrándozott, milyen jólesik majd neki, ha visszatér a szállodába, helyette azonban inkább azon morfondírozott, legközelebb talán célszerűbb lenne egy másik vállalat sofőrjével utaznia, ahogyan az ominózus hajvágás után sem teketóriázott túl sokat azon döntésének meghozatalakor, hogy mielőbb új fodrász után kell néznie.