2024. május 8., szerda
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Szoboszlai kétszer köszönt Freiburgnak

Ha a Leipzignek nem is úgy sikerült a Bundesliga aktuális kiírása, mint azt szerette volna, és legfeljebb a biztos BL-indulást érő helyekért küzdhet a végjátékban, a Bikák azért nagy eredménnyel zárhatják a szezont, hiszen bejutottak a német kupa fináléjába. A kupameccsig vezető út utolsó állomására kedden este Freiburgban került sor, ahol a lipcseiek hamar megmutatták, hogy melyik a jobb gárda, és már az első félidőben letaglózó, 4:0-s különbséget alakítottak ki. Ebből a termésből Olmo, Henrichs és Nkunku mellett Szoboszlai Dominik is kivette a részét, a magyar kiválóság a napon három gólpasszt is adó Olmo kiugratásával tört be, és ballal kilőtte a bal alsót. A Freiburg a 75. percben Sallai Roland asszisztálása után Gregoritsch révén szépített, de a végeredményt a duplázó Szoboszlai alakította ki már bőven a bírói ráadásban, amikor a Kubler faultjáért megítélt büntetőt küldte a bal alsóba. A Leipzig a döntőben a tegnap esti Stuttgart–Frankfurt meccs győztesével játszik majd.

Szoboszlai második gólja tette fel a pontot az i-re Freiburgban (Fotó: Sportschau/Ann-Kathrin Rose)

Szoboszlai második gólja tette fel a pontot az i-re Freiburgban (Fotó: Sportschau/Ann-Kathrin Rose)

A Premier League-ben az Arsenal a szűk negyedóra alatt duplázó Ødegaarddal (18., 31.) és Jesus találatával vezetve verte a pocsék szezont futó Chelsea-t, amely Madueke (65.) révén szerezte meg a becsületgólt. A spanyoloknál hétközi fordulót rendeznek, amelynek keretében meglepetésre a Real Sociedad legyűrte (Kubo 47., Barrenetxea 85.) a Real Madridot, ezzel egyrészt megerősítette helyét a BL-indulást érő első négyes mezőnyében, másrészt megnyitotta az esélyt az Atlético előtt, hogy megelőzze a Királyi Gárdát a második helyen. Az éllovas Barcelona Jordi Alba hajrágóljával (85.) verte az Osasunát, és a következő fordulóban már matematikailag is eldőlhet a bajnoki címe.

Angol bajnokság, 34. forduló: Arsenal–Chelsea 3:1. Az élcsoport: Arsenal 78, Manchester City (–2) 76, Newcastle (–1) 65, Manchester United (–2) 63, Liverpool (–1) 56, Tottenham és Aston Villa 54 pont stb. Francia bajnokság, 33. forduló: Toulouse–Lens 0:1. Az élcsoport: PSG 75, Marseille 70, Lens 69, Monaco 61, Lille 59, Rennes 56, Lyon 53 pont stb. Német kupa, elődöntő: Freiburg–Leipzig 1:5. Spanyol bajnokság, 33. forduló: Almería–Elche 2:1, Barcelona–Osasuna 1:0, Real Sociedad–Real Madrid 2:0. Az élcsoport: Barcelona 82, Real Madrid 68, Atlético Madrid (–1) 66, Real Sociedad 61, Villarreal (–1) 53, Betis (–1) 49, Athletic Bilbao (–1) 47 pont stb.

Nyitókép: Szoboszlai második gólja tette fel a pontot az i-re Freiburgban (Fotó: Sportschau/Ann-Kathrin Rose)