Kedden a C csoport mindkét mérkőzésén papírforma-eredmény született, így a kvartett két legerősebb válogatottja az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bejutott az egyenes kieséses szakaszba.
A német–dán összecsapáson előbb a németek szereztek gólt, de a VAR les miatt elvette Bühl találatát. A 26. percben a dánok is betaláltak, és ez már szabályos volt: egy német labdavesztés után a játékszer Amalie Vangsgaard elé került, a Juventus futballistája pedig 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Tíz perc múlva ismét a videobíró volt főszerepben, mivel visszavonta a Nationalelf számára kezezésért megítélt tizenegyest.
A második játékrész 10. percében Veje, a dánok keménykötésű védője buktatta az ellenfél egyik játékosát a tizenhatoson belül, amit a játékvezető elsőre nem vett észre, a VAR azonban jelzett, így jöhetett a büntető, amelyből Sjoeke Nüsken (Chelsea) kiegyenlített. A végig jobban focizó német együttes nem sokkal később meg is fordította az állást, egy dán védelmi hiba után Brand ugratta ki Lea Schüllert, a Bayern támadója pedig a kimozduló kapus mellett a bal alsó sarokba helyezett. Érdekesség, hogy a bajorok játékosa, akárcsak a lengyelek ellen, ezúttal is a 66. percben volt eredményes, és mindkét esetben Jule Brand passzát váltotta gólra. A gól után a dán szövetségi kapitány cserékkel próbálta meg felrázni csapatát, a piros-fehérek azonban a mérkőzés végéig nem igazán tudták veszélyeztetni Berger kapuját. A túloldalon viszont születhetett volna még néhány gól, Schüller és Hofmann fejesei azonban, ha kevéssel is, de pontatlannak bizonyultak.
A csoport késő esti találkozója sokkal egyoldalúbbra sikeredett, hiszen a luzerni arénában végig a svédek domináltak, akik a 28. percben Stina Blackstenius góljával jutottak vezetéshez, az Arsenal csatára Asllani beadását bólintotta a kapuba. Az első játékrészben a skandinávok emellett kétszer eltalálták a kapufát is, így a lengyelek örülhettek, hogy csak egygólos volt a hátrányuk a szünetben.
A fordulás után az északiak gyorsan le is zárták a lényegi dolgokat, az 52. percben Kaneryd beívelését Kosovare Asllani fejelte a hálóba, megszerezve ezzel 32. válogatottbeli találatát. A hajrában a svédek Lina Hurtig (Fiorentina) révén összehoztak még egy fejes gólt, így jobb gólkülönbségükkel a csoport élére ugrottak, és az utolsó körben, a németek elleni derbin egy pont is elég lesz számukra a csoportelsőséghez.

Nyitókép: A német válogatott végig magabiztosan uralta a játékot (Fotó: Beta/AP)