Vasárnap hajnalban az al-Ahli–Inter Miami találkozóval kezdetét vette a 32 csapatos klubvilágbajnokság. Az Afrika Real Madridjának számító egyiptomi csapat – amelynek soraiban ott találhatjuk a korábban a Ferencvárost erősítő Mohamed Ben Romdant – 2021 óta háromszor nyerte meg a kontinens klubtornáját. Az MLS alapszakaszát első helyen záró floridai csapat keretében több ismert név szerepelt, Lionel Messi mellett pályára lépett Luis Suárez és Sergio Busquets is. A sztárparádé ellenére a mérkőzés legjobbjának Oscar Ustari kapus, az Inter Miami hálóőre bizonyult, aki az első félidőben néhány bravúrt bemutatva életben tartotta csapatát. Az amerikaiak többet birtokolták a játékszert, viszont az ellenfél kapujára a szünetig veszélytelennek bizonyultak. Az egyiptomiak ugyanakkor a labdaszerzéséket követő ellentámadások során ígéretes lehetőségeket dolgoztak ki. Egy alkalommal be is találtak a Miami hálójába, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. A pihenő előtt büntetőhöz jutott az al-Ahli, de Ustari hárította Trézéguet gyöngécske lövését és az ismétlését is.
A második félidőben gyökeresen megfordult a játék képe. A Miami egyértelmű fölénybe került, és többször is megszerezhette volna a vezetést. Elsősorban Messi jeleskedett a helyzetek kialakításában, ám Mohamed El Shenwy kapus eszén többszöri próbálkozás után sem tudott túljárni. Az egyiptomi hálóőr a mérkőzés hajrájában mutatta be legnagyobb bravúrját, amikor saját testi épségét veszélyeztetve a kapufára tenyerelte a nyolcszoros aranylabdás lövését. Érdekesség, hogy egy alkalommal az argentin sztár lövése kívülről rezegtette meg a hálót, és a közönség nagy része tévesen már gólt kiáltott. A kilencven perc végül gól nélküli döntetlennel ért véget. A semleges szurkolók pedig csak abban reménykedhetnek, hogy a torna hátralevő részében a nyitótalálkozónál színvonalasabb mérkőzéseket láthat majd.
Eredmények, A csoport 1. forduló: al-Ahli–Inter Miami 0:0.

Nyitókép: Oscar Ustari remek formában védett a nyitányon (Fotó: Beta/AP)