2024. május 9., csütörtök

Királyi lecke

Bizakodva várták a Girona játékosai és szurkolói a szombat délutáni, Real Madrid elleni idegenbeli találkozót. Mivel a kisebb, Barcelonához közeli csapat hátránya csak két pont volt Carlo Ancelotti fiaival szemben, győzelem esetén a Girona visszavehette volna az első helyet a táblázaton.

Az önbizalomról tanúskodtak a katalánok óriásplakátjai is, amelyek az elmúlt héten ellepték Madridot „A klubtörténelem nem minden” felirattal. Ehhez képest Michel kiválasztottjai a találkozón nemcsak hogy korábbi játékukat nem tudták megismételni, hanem számos hibájukkal nagyban hozzájárultak a Real könnyed sikeréhez. Vinícius Júniornak köszönhetően a királyi gárda gyorsan megszerezte a vezetést. Nem sokkal később a brazil támadó remek passzát Bellingham váltotta gólra, így a szünetre megnyugtató előnnyel térhetett a Madrid, a vendégek nem sok veszélyt jelentettek a hazai kapura.

A szünetet követően Bellingham egy kapu előtt kavarodás során duplázott, s bár az angol válogatottat Ancelotti sérülés miatt kénytelen volt lecserélni, addigra az érdemi kérdések már eldőltek. Bő egyórányi játékot követően Rodrygo adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek. A madridiak győzelme még nagyobb lehetett volna, de az utolsó percben Joselu büntetőt hibázott.

A 24. forduló: Cádiz–Betis 0:2, Alavés–Villarreal 1:1, Real Sociedad–Osasuna 0:1, Real Madrid–Girona 4:0, Las Palmas–Valencia 2:0, Getafe–Celta Vigo 3:2. A Mallorca–Rayo Vallecano, a Sevilla–Atlético Madrid és a Barcelona–Granada találkozó lapzárta után ért véget. Az Almería–Athletic Bilbao mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (február 16-án, 17-én, 18-án és 19-én): Villarreal–Getafe, Atlético Madrid–Las Palmas, Osasuna–Cádiz, Celta Vigo–Barcelona, Valencia–Sevilla, Rayo Vallecano–Real Madrid, Granada–Almería, Mallorca–Real Sociedad, Betis–Alavés, Athletic Bilbao–Girona.

EGY FÉLIDŐNYI SZENVEDÉS
Hiába játszott nagy fölényben a Manchester City az Everton elleni találkozó első félidejében, Pep Guardiola tanítványai nem tudták bevenni a szervezetten védekező ellenfél kapuját. A szünet után fokozta a nyomást a címvédő, aminek meg is lett az eredménye, a hajrában duplázó Haalandnak köszönhetően ugyanis megérdemelten jutott három ponthoz. Hasonló módon a szünet után harcolta ki a győzelmet a Liverpool is a Burnley ellen.

A Szoboszlai és Mohamed nélkül felálló vörösök félórai játékost követően Jota találatával kerültek előnybe, de O’Shea közvetlenül a szünet előtt egy látványos fejessel kiegyenlített. A szünet után Diaz szerzett vezetést a Liverpoolnak, majd kimaradt Burnley-lehetőségeket követően Núñez biztosította be a győzelmet.

 

Erling Haaland ismét elemében (Fotó: Beta/AP)

Erling Haaland ismét elemében (Fotó: Beta/AP)

A 24. forduló: Manchester City–Everton 2:0, Fulham–Bournemouth 3:1, Liverpool–Burnley 3:1, Luton–Sheffield Utd. 1:3, Tottenham–Brighton 2:1, Wolves–Brentford 0:2, Nottingham–Newcastle 2:3, West Ham–Arsenal 0:6. Az Aston Villa–Manchester United találkozó lapzárta után ért véget. A Crystal Palace–Chelsea mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (február 17-én, 18-án, és 19-én): Brentford–Liverpool, Burnley–Arsenal, Fulham–Aston Villa, Newcastle–Bournemouth, Nottingham–West Ham, Tottenham–Wolves, Manchester City–Chelsea, Sheffield Utd.–Brighton, Luton–Manchester United, Eberton–Crystal Palace.

KÖNNYED BAJNOKVERÉS
Spanyolországhoz hasonlóan Németországban is komoly rangadóra került sor, hiszen a listavezető Leverkusen a címvédő és a találkozót megelőzően csupán kétpontos hátrányban levő Bayern Münchent fogadta. Nem lehet azt mondani, hogy egymásnak rontottak volna a csapatok, az első kapura lövésre majd negyedórát kellett várni.

A játékrész közepén a hazaiak pont a vendégektől kölcsönkapott Stanišić találatával szereztek vezetést. A müncheniek a bekapott gól után sem tudták felgyorsítani játékukat. A szünetet követően Grimaldónak köszönhetően gyorsan megduplázta előnyét a Leverkusen. A vendégek ugyan a folytatásban magukhoz ragadták a kezdeményezést, ám fölényük meddőnek bizonyult. A bírói ráadásban Neuer is előremerészkedett, ám a gyógyszergyáriak egy labdaszerzést követően Frimpog góljával eldöntötték a találkozót.

A 21. forduló: Borussia (D)–Freiburg 3:0, Augsburg–Leipzig 2:2, Frankfurt–Bochum 1:1, Mönchengladbach–Darmstadt 0:0, Union Berlin–Wolfsburg 1:0, Werder–Heidenheim 1:2, Leverkusen–Bayern 3:0, Stuttgart–Mainz 3:1. A Hoffenheim–Köln találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (február 16-án, 17-én és 18-án): Köln–Werder, Darmstadt–Stuttgart, Heidenheim–Leverkusen, Hoffenheim–Union Berlin, Mainz–Augsburg, Wolfsburg–Borussia (D), Leipzig–Mönchengladbach, Freiburg–Frankfurt, Bochum–Bayern.

GÓLÖZÖN RÓMÁBAN
Izgalmas, fordulatos találkozót vívott egymással a Roma és az Inter az Olimpiai Stadionban. A milánóiak kezdtek jobban, Acerbi találatával előnybe kerültek, de Farkasok még a szünet előtt Mancini és El Shaarawy góljaival fordítottak. A szünetet követően az Inter ragadta magához a kezdeményezést, előbb Thuram egyenlített, majd a Romát erősítő Angelino egy szerencsétlen mozdulattal a vendégeket juttatta vezetéshez.

Az utolsó percekben a Roma védelmének fellazulását kihasználva Bastoni egy látványos kapáslövéssel zárta le a találkozót. A Roma szurkolóinak bánatát csak fokozza, hogy két órával korábban a városi rivális Lazio nyert a Cagliari vendégeként, így a két csapat között különbség egy pontra csökkent.

A 24. forduló: Salernitana–Empoli 1:3, Cagliari–Lazio 1:3, Roma–Inter 2:4, Sassuolo–Torino 1:1, Fiorentina–Frosinone 5:1, Bologna–Lecce 4:0, Monza–Verona 0:0. A Genoa–Atalanta és a Milan–Napoli találkozó lapzárta után ért véget. A Juventus–Udinese mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (február 16-án, 17-én és 18-án): Torino–Lecce, Inter–Salernitana, Napoli–Genoa, Verona–Juventus, Atalanta–Sassuolo, Lazio–Bologna, Empoli–Fiorentina, Udinese–Cagliari, Frosinone–Roma, Monza–Milan.

MBAPPÉ NÉLKÜL IS MEGY
Mbappé nélkül állt ki a PSG a Lille elleni rangadóra. Talán ezért is a Lille a vártnál bátrabban kezdte a találkozót. Sőt, Yazıcı révén a vezetést is megszerezte az első percekben. A párizsiak szinte azonnal válaszoltak, Dembélé remek átadását Ramos váltotta gólra. A hazaiak továbbra is nyomás alatt tartották a vendégek kapuját, aminek meg is lett az eredménye, mert Alexsandro öngólt vétett, és így már a fővárosiaknál volt az előny. A találkozó hajrájában Muani biztosította be a PSG győzelmét.

Szombat este sorozatban harmadik bajnokiját is megnyerte az előző bajnokság ezüstérmese, a Lens, amely jó sorozatának köszönhetően felzárkózott az élbolyhoz. A Bölöni László által edzett Metz elcsent egy pontot a Marseille vendégeként, de így sem tudott elmozdulni a kiesőhelyekről.

 

 

A párizsi Bradley Barcola és a labda (Fotó: Beta/AP)

A párizsi Bradley Barcola és a labda (Fotó: Beta/AP)

A 21. forduló: Marseille–Metz 1:1, Lens–Strasbourg 3:1, PSG–Lille 3:1, Le Havre–Rennes 0:1, Clermont–Brest 1:1, Lorient–Reims 2:0, Toulouse–Nantes 1:2. A Montpellier–Lyon és a Nice–Monaco találkozó lapzárta után ért véget.    

A következő forduló (február 16-án, 17-én és 18-án): Lyon–Nice, Lille–Le Havre, Nantes–PSG, Strassbourg–Lorient, Monaco–Toulouse, Montpellier–Metz, Rennes–Clermont, Reims–Lens, Brest–Marseille.

 

Nyitókép: Josip Stanišić (jobbról második) góljának örülnek a gyógyszergyáriak (Fotó: Beta/AP)