2024. május 8., szerda

Nem kellett a szurkolói hátszél

A TSC az Olimpiakosz otthonában elszenvedett háromgólos vereséggel zárta európai szereplését. Az egyértelmű hazai fölényt hozó első félidő után a topolyai együttes felvette a kesztyűt, szépített, bravúrra azonban nem futotta erejéből a görögök ellen. Žarko Lazetić csapata ugyan csak a negyedik helyen végzett az A csoportban, a vezetőedző a történtek ellenére is pozitívan nyilatkozott a mérkőzés után.

– Büszke lehet magára a csapat, Fityóként Ferrarikkal kellett versenyeznünk, és nem köröztek le bennünket. Mérkőzésről mérkőzésre fejlődtünk, komoly tapasztalatokat szereztünk, látjuk a hiányosságainkat, és hogy miben kell fejlődnünk. Hűek maradtunk önmagunkhoz, és a nemzetközi meccseken is tudtuk a saját játékunkat játszani, ami fontos. Az Olimpiakosz az utolsó fordulóban megmutatta nagyságát, az első félidőben szinte minden helyzetét kihasználta. Ezeknek a játékosoknak nem szabad ekkora teret engedni, mert könyörtelenül megbüntetik az ellenfél hibáit. A második játékrészben a hátrány ellenére is tartottuk velük a lépést, ami biztató előjel a jövőre nézve – nyilatkozta Lazetić.

Az üres lelátók kapcsán hozzátette, biztos benne, hogy csapata számára is kellemesebb lett volna telt ház előtt játszani, jelentsen a szurkolótábor bármekkora pluszt is az ellenfélnek. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a görög kormány határozata nyomán szurkolók nem kísérhették a csapatot, a mérkőzés előtt vált biztossá, hogy a helyszínen csak húsz VIP-személy – a klub vezetői és meghívott vendégei – tekintheti meg a találkozót. A topolyai delegáció mintegy 80 főből állt, ezért Zsemberi János úgy döntött, nincs kivétel, így mindannyian a képernyő előtt kísérték végig a találkozót.

A meccsen lehetőséget kapott Sós Bence is, a támadó az 56. percben lépett pályára.

– Természetesen azzal a szándékkal érkeztünk, hogy kiharcoljuk a továbbjutást, ám ez a negyedik hely valójában a realitás számunkra. Sokgólos vereséget szenvedni nem kellemes, a mérkőzés elején több elkerülhető hibát is vétettünk, fontos azonban, hogy már a szünet után javarészt ki tudtuk ezeket küszöbölni. A görögök Kuveljić piros lapját követően sem tudtak felülkerekedni az utolsó fél órában, ez a tartás még fontos lehet a hazai bajnokság folytatásában – értékelt a magyar játékos.

A TSC legközelebb hétfőn játszik, a Szuperliga 19. fordulójában a Javort fogadja a topolyai Arénában.

Pireusz: Olimpiakosz–TSC 5:2 (3:0)

Karaiszkákisz Stadion, vezette: Krogh (Dánia). Gólszerzők: el-Kaabi a 21., Podence a 40. és a 42., Retszosz a 47., el-Arabi a 68., illetve Đakovac a 48. és Ćirković a 60. percben.

Olimpiakosz: Pasalakisz, Ortega, Camara (Richards, 86.), Fortunisz (Alekszandropulosz, 73.), el-Kaabi (el-Arabi, 64.), Maszurasz (Biel, 64.), Rodinei, Hezze (Carvalho, 73.), Retszosz, Podence, Ntoi.
TSC: Ilić, Krstić, Stojić, Ćalušić (Vlalukin, 87.), Petrović (Sós, 56.), Cvetković, Radin (Vulić, 55.), Kuveljić, Đakovac, Milovanović (Rakonjac, 55.), Ćirković (Stanić, 72.).

Eredmények, 6. (utolsó) forduló, A csoport: Olimpiakosz–TSC 5:2, West Ham–Freiburg 2:0. A végeredmény: 1. West Ham 15, 2. Freiburg 12, 3. Olimpiakosz 7, 4. TSC 1 pont. B csoport: Ajax–AEK 3:1, Brighton–Marseille 1:0. A végeredmény: 1. Brighton 13, 2. Marseille 11, 3. Ajax 5, 4. AEK 4 pont. C csoport: Arisz–Sparta 1:3, Betis–Rangers 2:3. A végeredmény: 1. Rangers 11, 2. Sparta 10, 3. Betis 9, 4. Arisz 4 pont. D csoport: Raków–Atalanta 0:4, Sporting–Sturm 3:0. A végeredmény: 1. Atalanta 14, 2. Sporting 11, 3. Sturm 4 (–5), 4. Raków (–7) 4 pont. E csoport: LASK–Toulouse 1:2, Union SG–Liverpool 2:1. A végeredmény: 1. Liverpool 12, 2. Toulouse 11, 3. Union SG 8, 4. LASK 3 pont. F csoport: Panathinaikosz–Makkabi 1:2, Rennes–Villareal 2:3. A végeredmény: 1. Villareal 13, 2. Rennes 12, 3. Makkabi 5, 4. Panathinaikosz 4 pont. G csoport: Roma–Sheriff 3:0, Slavia–Servette 4:0. A végeredmény: 1. Slavia 15, 2. Roma 13, 3. Servette 5, 4. Sheriff 1 pont H csoport: Leverkusen–Molde 5:1, Qarabağ–Häcken 2:1. A végeredmény: 1. Leverkusen 18, 2. Qarabağ 10, 3. Molde 7, 4. Häcken 0 pont.

Az Európa-liga kieséses szakaszának részt vevő csapatai, csoportgyőztesként nyolcaddöntősök: West Ham United (angol), Brighton (angol), Glasgow Rangers (skót), Atalanta (olasz), Liverpool (angol), Villarreal (spanyol), Slavia Praha (cseh), Bayer Leverkusen (német). A rájátszásba jutott El-második csapatok (16 közé jutásért): Freiburg (német), Olympique Marseille (francia), Sparta Praha (cseh), Sporting (portugál), Toulouse (francia), Rennes (francia), AS Roma (olasz), Quarabağ (azeri). Bajnokok Ligája-csoportharmadikok: Galatasaray (török), Lens (francia), Braga (portugál), Benfica (portugál), Feyenoord (holland), Milan (olasz), Young Boys (svájci), Sahtar Donyeck (ukrán).