2024. május 9., csütörtök

Megérkezett Athénba a TSC

A TSC labdarúgócsapata koradélután mégérkezett Görögországba, ahol holnap este az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában az Olimpiakosz ellen lép pályára.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a görög kormány döntése nyomán a mérkőzés zártkapus, így a topolyai gárdát nem kísérhették el a szurkolók, egyedül a sajtó munkátársai és a csapat meghívott vendégei tarthattak a csapattal, ugyanakkor egyelőre kérdéses, hogy a VIP személyeket a korlátozás miatt beengedik-e a mérkőzésre.

Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója az ügy kapcsán elmondta, hogy az UEFA szabályzata ilyen helyzetre is kitér, eszerint a vendégcsapatot kísérő 200, elsőosztályú jeggyel rendelkező néző és további 20 VIP személy kísérheti a mérkőzésre. Ezzel a jogukkal élni kívánnak, ezért hivatalos levélben fordultak az UEFA-hoz, választ azonban még nem kaptak.

A szerb sajtóban megjelent információk, miszerint a TSC bojkottal fenyegetőzött hamisak, szó sem esett arról, hogy a topolyaiak ne lépnének pályára, amennyiben elutasítják a kérelmüket.

 

Nyitókép: TSC