2024. október 16., szerda

Nem biztos, hogy a jobb csapat nyert

A csütörtöki TSC–West Ham mérkőzésen egészen közel volt a pontszerzéshez a TSC, sőt a látottak alapján akár a győzelem is megérdemelt lehetett volna, az európai ligákban azonban egy pillanatnyi figyelmetlenség is sokat jelenthet…

Elejétől a végéig egyenrangú ellenfele volt a londoni csapatnak a topolyai gárda, de a 89. percben Souček eldöntötte a három pont sorsát. Az időjárás valójában a vendégeknek kedvezett, hiszen esős, szeles, de enyhe idő volt, ami a szigetországra jellemző, és aminek következtében nedves, csúszós volt a pálya.

A TSC vezetőedzője a mérkőzés előtt leszögezte, sokat tanultak a Londonban lejátszott mérkőzésből, az alapján pedig próbálnak majd javítani a teljesítményen, ami lényegében sikerült is. Milovanovićnak a 11. percben, Ćirkovićnak húsz perccel később volt jó helyzete, de gól nem esett.

A második játékrészben is egyenrangú játék folyt, jelentősebb mezőnyfölényt egyik csapat sem tudott kialakítani. Már úgy tűnt, meglesz legalább az egy pont, amikor a 89. percben a hazai védelem pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva a vendégek Souček révén gólt szereztek. Cornet jobb oldali beadását öt méterről lőtte a kapuba, az egyébként kiválóan védő Ilić kapusnak esélye sem volt hárítani.

Topolya: TSC–West Ham 0:1 (0:0)

TSC Aréna, 4500 néző, vezette: Allar Lindhout (Norvégia). Gólszerző: Souček a 89. percben.

TSC: Ilić, Ćalušić, Antonić, Stojić, Cvetković, N. Petrović, Kuveljić (Vlalukin, 76.), Radin (Vulić, 76.), Đakovac, Ćirković (Sós, 86.), Milovanović (M. Pantović, 76.).
West Ham: Fabianski, Johnson (Kehrer, 79.), Mavropanosz, Aguerd, Cresswell (Emerson, 79.), Ward-Prowse, Souček, Paquetá, Fornals, Mubama (Ings, 67.), Benrahma (Cornet, 67.).

A csoport másik mérkőzésén a Freiburg 5:0 arányban nyert az Olimpiakosz ellen, így amennyiben a mind jobb formát mutató TSC december 14-én nyerni tudna idegenben görög riválisa ellen, megszerezhetné a Konferencia Ligába jutást jelentő harmadik helyet a csoportban. Žarko Lazetić vezetőedző szerint ha tartani tudják a formát, van esély a görögök ellen.
A TSC már vasárnap ismét pályára lép, amikor saját közönsége előtt fogadja a niši Radničkit a szuperligás bajnokság keretében.

LAZETIĆ ELÉGEDETT A LÁTOTTAKKAL

Žarko Lazetić, a TSC vezetőedzője a West Ham elleni összecsapást követő sajtótájékoztatón cseppet sem szomorkodott a mérkőzés miatt, szerinte jól teljesített a csapat.

– Mindenekelőtt gratulálni szeretnék a játékosaimnak, jól játszottak, nyilván mind sajnáljuk, hogy kedvezőtlenül alakult számunkra a végeredmény. Sikerült megfékeznünk a West Hamet, az utolsó néhány perc kivételével nem tudtak veszélyes helyzeteket kialakítani, akkor is csak egyet, igaz, ebből sikerült is gólt szerezniük. Souček mindig ott van, ahol lennie kell, külön készültünk rá és az oldalról felé érkező beadásokra, egy pillanatra kihagytunk, ő pedig ezt nagyon ügyesen kihasználta. Igaz, hogy a döntetlennel pontot szerezhettünk volna, ám a tabella szempontjából az utolsó fordulóban akkor is győzni kellene. Nincs sok időnk a búslakodásra, vasárnap már újabb fontos meccs vár ránk, arra kell összpontosítanunk – mondta a vezetőedző.

 

Nyitókép: Souček örömtáncba kezdhet, a labda a TSC hálójában (Fotó: Ótos András felvétele)