2024. május 9., csütörtök

A TSC szétverte az éllovast!

A topolyaiak négyet vágtak Belgrádban a Partizannak, a fordulóban lapzártánkig nem született hazai győzelem

SZUPERLIGA

Belgrád: Partizan–TSC 0:4 (0:3)

Partizan-stadion, 8500 néző, vezette: Ilić (Kragujevac). Góllövők: Ćirković a 3., Stojić a 11., Radin a 33. és Milovanović a 49. percben.

Partizan: Jovanović, Filipović (Stojković), Marković, Ilić, Antić, Belić, Kanute (Menig), Zahid, Natho, Kalulu (Baždar), Nikolić.
TSC: Ilić, Ćalušić, Krstić, Stojić, Cvetković, Radin, Đakovac, Petrović, Milosavljević (Pantović), Milovanović, Ćirković (Sós).

A TSC folytatta a történelemírást, hiszen a klub történetében először sikerült győzelmet jegyeznie a Partizan ellen. Nem is akárhogyan szakadt meg a hagyomány, hanem a fővárosiak idei első vereségével, méghozzá úgy, hogy a topolyaiak valóságos kiütéses győzelmet arattak az ország egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkező klubja felett. Már az 1. percben volt helyzete a TSC-nek, a 3.-ban pedig Ćirković egy bal oldali szögletet csavart be a kapuba. Nyolc perccel később már 2:0 volt a vendégek javára: a főszereplő ezúttal is Ćirković volt, aki ismét a bal oldalról ívelt be egy szögletet, Milosavljević a gólvonal előtt álló Stojićhoz csúsztatta a labdát, aki közelről a kapuba fejelt. A 33. percben ismét Ćirković adott be egy bal oldali szögletet, ezúttal a másik kapufánál Milan Radin közelről a kapuba segítette a labdát.

A Partizannak az első félidő közepe táján akadt csak néhány helyzete, de a TSC védelme hatékonyan hárított. A Partizan a második félidőben próbált ugyan támadásokat összehozni, de mindössze négypercnyi játék után a TSC megszerezte negyedik gólját: Đakovac kiugratása után a hazaiak kapuvédőjéről Milovanović elé pattant a labda, aki szépen lekezelte, majd távolról higgadtan az üres kapu bal oldalába lőtt. A vereség még súlyosabb is lehetett volna, Lazetić a látottak alapján kiválóan felkészítette játékosait. A Partizannak ezen a mérkőzésen esélye sem volt, a VAR-szoba lesre hivatkozva nem adott meg egy találatot, jó helyzetek is kimaradtak. A TSC csütörtökön a londoni West Ham Unitedet fogadja az Európa-liga 5. fordulójában.

A 16. forduló: Vojvodina–Crvena zvezda 1:2, Radnik–Mladost 1:1, IMT–Spartacus 0:1, Radnički 1923–Novi Pazar 0:4, Radnički (N)–Čukarički 0:2, Partizan–TSC 0:4. A Železničar–Napredak találkozó lapzárta után ért véget. A Javor–Voždovac mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (december 2-án): Partizan–Vojvodina, TSC–Radnički (N), Čukarički–Radnički 1923, Novi Pazar–Javor, Voždovac–IMT, Spartacus–Radnik, Mladost–Železničar, Napredak–Crvena zvezda.

I. LIGA

A 18. forduló: Inđija–Mladost 2:0, Smederevo–Vršac 1:0, Tekstilac–Metalac 1:2, OFK Beograd–Jedinstvo 3:0, Grafičar–Radnički (B) 4:2. A Novi Sad–Dubočica, a Radnički (M)–Mačva és a Kolubara–Sloboda találkozót ma játsszák. 

A következő forduló (december 2-án): Novi Sad–Inđija, Dubočica–Grafičar, Radnički (B)–OFK Beograd, Jedinstvo–Tekstilac, Metalac–Kolubara, Sloboda–Radnički (M), Mačva–Smederevo, Vršac–Mladost.

NŐI SERDÜLŐLIGA

Magyarkanizsa: TSC–Sloga 4:1 (3:0)

Magyarkanizsai pálya, 20 néző, vezette: Halász (Nagybecskerek). Góllövők: Vesić az 5., a 28., a 37., a 63., illetve Ješić az 53. percben.

TSC: Ivanics, Kókai D., Tóth, Opačič, Cservenák Cs., Čupič (Kókai K.), Radojčić, Zaj (Stojanović), Vesić, Ivković, Gyurcsik (Németh).
Sloga: Radosavljević, Veličković, Nikolić, Panić, Gmijović, Ješić, Gulić, Antonić, Slavković, Vukmirović (Jović), Ilijazi.

Az U17-es gárda mérkőzésével a hétvégén hivatalosan is zárult az őszi idény a magyarkanizsai női klubnál. A Sloga elleni találkozó legjobbja a felnőttkeretnél is szerepet kapó Vesić Milica volt, aki négyszer is bevette a zimonyiak kapuját, nagyban hozzájárulva így a kék-fehérek első őszi győzelméhez. Az őszi szezon egyébként eléggé felemásra sikeredett a Tisza menti klubnál, a felnőttgárda ugyanis a 4. helyről várja a tavaszi folytatást a Szuperligában, az U15-ös felállításnak pedig ezúttal sem sikerült bejutnia a felsőházi rájátszásba, ugyanis csak a 8. helyet tudták megszerezni a Fejlődési Liga alapszakaszában.