2024. május 9., csütörtök
EURÓPA-LIGA

Tisztes helytállás Londonban

A TSC egygólos vezetés után 3:1-re kikapott a West Ham vendégeként az Európa-liga csoportkörének első fordulójában. A mérkőzés komoly hazai fölénnyel indult, a kecsegtető helyzetek azonban a topolyai védőknek hála rendre parlagon maradtak: Simić végig remekelt a kapuban, valamint Antonić és Stojić is a legjobbkor tisztázott. A West Ham mestere, David Moyes a mérkőzést követő sajtótájékoztatón kiemelte, csapata az első 45 perc során rengeteget hibázott, a vendégek ugyanakkor felbátorodtak, ennek köszönhető, hogy a második félidő elején betaláltak. A 48. percben Stanić magabiztosan szerelt, majd egyedül tört kapura, és könnyedén értékesítette a kínálkozó lehetőséget.

A folytatásban Moyes több cserét is eszközölt, a hazaiak támadásai még dinamikusabbá váltak, és ennek köszönhetően fordítottak is. A 66. percben Petrović ért szerencsétlenül a labdához, amely a saját kapujába pattant, majd a 70. percben a mérkőzés során mindvégig komoly veszélyt jelentő Kudus egy szöglet után fejelte a labdát a topolyai hálóba. A harmadik West Ham-találat ugyancsak egy pontos szögletrúgás eredménye volt, a 82. percben a csereként beálló Souček bólintott a kapuba. Az idény során a londoniak több találkozója is hasonló forgatókönyv szerint alakult, a gyenge rajtot követően a második félidőben tudták a maguk javára fordítani a találkozót, a TSC-nek azonban így sincs mit szégyellnie, a London Stadionban elért kétgólos vereség igazán tisztes helytállásnak számít. Žarko Lazetić vezetőedző ugyan sajnálkozott a mérkőzés után, a tréner reakciója érthető is, hiszen a topolyaiak nagyon szép helyzeteket dolgoztak ki, a védelmük különösen az első játékrészben remekelt, a helyzetkihasználással akadtak ugyan problémák, viszont alárendelt szerepet semmiképp sem játszottak.

A West Ham a mérkőzés hajrájában kézbe vette az irányítást (Fotó: Reuters/Action Images)

A West Ham a mérkőzés hajrájában kézbe vette az irányítást (Fotó: Reuters/Action Images)

A TSC legközelebb október 5-én lép pályára az Európa-ligában, a topolyaiak akkor az Olimpiakosz együttesét fogadják.

Eredmények, Európa-liga, 1. forduló, A csoport: West Ham–TSC 3:1, Olimpiakosz–Freiburg 2:3. B csoport: Brighton–AEK 2:3, Ajax–Marseille 3:3. C csoport: Sparta (P)–Arisz (L) 3:2, Rangers–Betis 1:0. D csoport: Atalanta–Raków 2:0, Sturm–Sporting 1:2. E csoport: LASK–Liverpool 1:3, Royale Union–Toulouse 1:1. F csoport: Rennes–Makkabi (H) 3:0, Panathinaikosz–Villarreal 2:0. G csoport: Servette–Slavia (P) 0:2, Sheriff–Roma 1:2. H csoport: Leverkusen–Häcken 4:0, Qarabağ–Molde 1:0. Konferencia Liga, 1. forduló, A csoport: Lille–Olimpija (Lj) 2:0, Slovan–Klaksvík 2:1. B csoport: Makkabi (T.-A.)–Bredablík 3:2, Zorija–Gent 1:1. C csoport: Dinamo (Z)–Asztana 5:1, Plzeň–Ballkani 1:0. D csoport: Club Brugge–Beşiktaş 1:1, Lugano–Bodø/Glimt 0:0. E csoport: Zrinjski–AZ Alkmaar 4:3, Legia–Aston Villa 3:2. F csoport: Ferencváros–Čukarički 3:1, Genk–Fiorentina 2:2. G csoport: Helsinki–PAOK 2:3, Frankfurt–Aberdeen 2:1. H csoport: Ludogorec–Spartak Trnava 4:0, Fenerbahçe–Nordsjaelland 3:1.

Nyitókép: A West Ham a mérkőzés hajrájában kézbe vette az irányítást (Fotó: Reuters/Action Images)