2024. május 9., csütörtök
KL-SELEJTEZŐ

A Debrecen is folytathatja!

Nem csak egy magyar csapat folytathatja a vitézkedést a Konferencia Ligában, miután a Debrecen összesített hátrányból felállva, hazai környezetben tizenegyesekkel kiütötte az örmény Alashkertet. A magyar fél az első meccs után jól állt, hiszen idegenben szerzett minimális előnyt, most azonban a vendégeknek állt a zászló, Usztinov (18.) és Mimito (67.) gólja után ők jutottak volna tovább. Ekkor azonban jött Dzsudzsák Balázs, aki a percekkel korábban becserélt Domingues átadásából szépített (76.), egyben egalizált összesítésben. Mivel sem a hátralévő időben, sem a félórás hosszabbításban nem született újabb találat, jöhettek a tizenegyesek, amelyeknél az örmények sorozatosan hibáztak, így Bódi, Mance és Bárány értékesített lövése a DVSC továbbjutását jelentette. A csapat következő ellenfele a bécsi Rapid lesz.

Dzsudzsák Balázs szerezte meg a Debrecen életben maradását jelentő gólt (Fotó: MTI)

Dzsudzsák Balázs szerezte meg a Debrecen életben maradását jelentő gólt (Fotó: MTI)

Az már az első, budapesti mérkőzés után borítékolható volt, hogy a Ferencváros kiejti a Shamrockot, a Zöld Sasok másodszor is – ezúttal idegenben – Zachariassen és Mmaee góljával verték meg az ír gárdát. A Fradi a harmadik körben a máltai Hamrunnal csatázik. Szintén 6:0-s összesítéssel ejtette ki a Sepsi a szófiai CSZKA-t (következik a kazah Aktobe), míg búcsúzott az európai porondtól a Zalaegerszeg, a Kecskemét és a Vojvodina.

KL-selejtező, 2. forduló, visszavágók, érdekesebb eredmények: Tobol–Basel 1:2 (tj. a Tobol 4:3-mal), Panevezys–Hapoel (B.-S.) 1:1 (tj. a Hapoel 2:1-gyel), Zalaegerszeg–Eszék 1:2 (tj. az Eszék 3:1-gyel), Neftci–Željezničar 2:0 (tj. a Neftci 4:2-vel), Petrocub–Makkabi (T.-A.) 0:2 (tj. a Makkabi 5:0-val), Riga–Kecskemét 2:1, h. u. 3:1 (tj. a Riga 4:3-mal), Sepsi–CSZKA (Sz) 4:0 (tj. a Sepsi 6:0-val), Beitar–PAOK 1:4 (tj. a PAOK 4:1-gyel), Aarhus–Club Brugge 1:0 (tj. a Brugge 3:1-gyel), Adana Demirspor–Kolozsvár 2:1 (tj. az Adana 3:2-vel), Drita–Plzeň 1:2 (tj. a Plzeň 2:1-gyel), Hammarby–Twente 1:0, h. u. 1:1 (tj. a Twente 2:1-gyel), Tirana–Beşiktaş 0:2 (tj. a Beşiktaş 5:1-gyel), Vojvodina–APOEL 1:2 (tj. az APOEL 4:2-vel), Zilina–Gent 2:5 (tj. a Gent 10:3-mal), Rijeka–Dukagjini 6:1 (tj. a Rijeka 7:1-gyel), Maribor–Differdange 3:3, h. u. 4:3 (tj. a Maribor 5:4-gyel), Debrecen–Alashkert 1:2 (tj. a Debrecen 2:2-vel, tizenegyesekkel 3:1-gyel), Legia–Ordabasy 3:2 (tj. a Legia 5:4-gyel), Shamrock–Ferencváros 0:2 (tj. a Ferencváros 6:0-val).

Nyitókép: Dzsudzsák Balázs szerezte meg a Debrecen életben maradását jelentő gólt (Fotó: MTI)