2024. május 9., csütörtök
BAJNOKOK LIGÁJA

A kihagyott büntetők súlya

Drámai körülmények között ért véget a Napoli és a Milan BL-negyeddöntős párharca Dél-Olaszországban, ahol a Rossoneri a San Siróban, Bennacer révén szerzett minimális előnyét őrizte. A Milan ezúttal is jobban kezdett, és a 22. percben előnyhöz is juthatott volna, de a Mario Rui által, Leão ellen elkövetett szabálytalanság miatt befújt büntetőt Giroud kihagyta, pontosabban Meret kapus hárította. Az első félidő hajrájában azonban már ünnepelhetett a Milan, Leão elképesztő, 70 méteres rohanás után passzolt a francia csatár elé, aki az ajtó-ablak szituációban nem hibázott (43.). A továbbiakban a nápolyiak nagy rohamokat vezettek, és a hajrában vissza is kapták a reményt: a jobb szélről befutó Di Lorenzo lapos beadása a blokkolni igyekvő Tomori kezére vágódott, tizenegyest kapott a Napoli! Kvarachelia bal alsóba helyezett tizenegyesét azonban a remek érzékkel vetődő Maignan kivédte (82.), ezzel gyakorlatilag biztosítva csapata továbbjutását az elődöntőbe – igaz, a házigazda az utolsó pillanatban még szépített a Raspadori beadására érkező Osimhen fejesével (90+3.), de a Napoli a teljes párharcot már nem tudta egalizálni a fennmaradt másodpercekben. A Milan az elődöntőben az Inter–Benfica (2:0) párharc győztesével mérkőzhet.

Maignan bravúros védése kulcsfontosságú pillanatban jött (Fotó: Beta/AP)

Maignan bravúros védése kulcsfontosságú pillanatban jött (Fotó: Beta/AP)

A nap másik visszavágóján kevesebb nyitott kérdés volt, bár a kétgólos hátrányban lévő Chelsea becsülettel küzdött a Real Madriddal szemben. A Királyi Gárda azonban Rodrygo duplázásával (58., 80.) másodszor is lelépte a Chelsea-t, így készülhet a tegnap esti Bayern–Manchester City (0:3) párharc győztese elleni elődöntőre.

BL, negyeddöntő, visszavágók: Chelsea–Real Madrid 0:2 (tj. a Real Madrid 4:0-val), Napoli–Milan 1:1 (tj. a Milan 2:1-gyel).

EURÓPA- ÉS KONFERENCIA LIGA

Meddig tart az andalúz lendület?

Az Európa-ligában is kialakul ma este az elődöntő mezőnye. A Romának és a Sportingnak minimális hátrányt kell ledolgoznia a Feyenoord, illetve a Juventus ellen, míg a belga Union és a Leverkusen, valamint a Sevilla és a Manchester United párharca döntetlen állásról folytatódik. Utóbbi meccs a torna ezen szakaszának slágere, és Andalúzia fővárosában igazi parázs ütközetre számíthatunk, miután a Vörös Ördögök az Old Traffordon kétgólos előnyt engedtek ki a kezükből az utolsó pillanatokban. A torna specialistájának számító, hatszoros győztes Sevilla ugyanakkor kétségkívül kisebb játékerőt képvisel ellenfelénél, így a kérdés, hogy a szív és a lelkesedés mire lesz elég ma este.

A Sevilla lélektanilag fölényben érezheti magát (Fotó: Beta/AP)

A Sevilla lélektanilag fölényben érezheti magát (Fotó: Beta/AP)

A Konferencia Ligában Nizzában és Londonban lehet a legizgalmasabb a két visszavágó, a Nice–Basel és a West Ham–Gent összecsapás is döntetlenről folytatódik. Az AZ Alkmaarra fogós feladat vár az Anderlecht kétgólos előnyének ledolgozásával, a Fiorentinára viszont puszta formalitás, hiszen Poznańban 4:1-re megverte már a Lechet.

Nyitókép: Maignan bravúros védése kulcsfontosságú pillanatban jött (Fotó: Beta/AP)