2024. május 9., csütörtök
BAJNOKOK LIGÁJA

Megfordítható a bajorok hátránya?

Lejátszották a BL-negyeddöntő legimpozánsabb – sokak szerint előrehozott finálénak is tekinthető – párharcának első mérkőzését, a Manchester City pedig kedden este a vártnál fölényesebben, három góllal tarolta le a Bayern együttesét. A kiegyenlített mezőnyjátékban Pep Guardiola gárdája kezdte meg a gólgyártást, amikor Rodri a Silvától kapott labdával mintegy húsz méterről határozott lövés mellett, remekül kanyarított labdája pedig a bal felsőbe vágódott a nagyot nyújtózkodó Sommer felett (27.). A folytatásban a pörgős tempó és meglehetősen nyílt sisakos játék ellenére jó ideig nem született újabb gól, ám a második félidő derekán megtört a jég, és a City hatperc alatt eldöntötte a találkozót, sőt jó eséllyel a párharcot is. Előbb Grealish szerzett labdát a müncheni védelem tengelyében betliző Upamecanótól, majd Haalandhoz sarkazott, aki a baloldali kiugratást a középen érkező Silva fejére kanyarította, ő pedig védhetetlenül fejelt Sommer kapujába (70.). Nem sokkal később már maga a tagbaszakadt norvég csatár játszotta a főszerepet, amikor Álvarez jobbról adott be középre, a Stones által lefejelt labdát pedig a jobb kapufánál berobbanva a bal alsóba vágta (76.).

Rodri gyönyörű tekeréssel szerezte meg a vezetést a házigazdának (Fotó: Beta/AP)

Rodri gyönyörű tekeréssel szerezte meg a vezetést a házigazdának (Fotó: Beta/AP)

Lisszabonban kiegyenlítettebb találkozó zajlott, a Benficának is bőven volt esélye a gólszerzésre, ám az Inter végül 2:0-val az elődöntő küszöbére ért. Előbb Bastoni pazar baloldali bekanyarítását Barella fejelte be a bal alsóba (51.), majd João Mário peches, a tizenhatos vonalán történt vétlen kezezése után Lukaku értékesítette a VAR-szünet után megítélt büntetőt (82.).

BL, negyeddöntő, 1. mérkőzések: Benfica–Inter 0:2, Manchester City–Bayern 3:0.

EURÓPA- ÉS KONFERENCIA LIGA

Manchesterben a negyeddöntő derbije

A legmagasabb ranggal egyidejűleg a másod- és a harmadvonal is a negyeddöntőhöz érkezett. Az Európa-ligában presztízsét tekintve kimagaslik a Manchester United és a sorozat specialistájának számító, hatszoros győztes Sevilla párharca, bár az andalúzok pillanatnyi formáját tekintve elvileg nem lehet kérdés, hogy a Vörös Ördögök a nagy favoritok. Parázs lehet a szezonját menteni igyekvő Juventus és a Sporting mérkőzése is, míg a Feyenoord–Roma és a Leverkusen–Saint-Gilloise találkozó teljesen kiszámíthatatlannak tűnik. A Konferencia Ligában a fogadóirodák szerint a West Hamnek van a legnagyobb esélye a végső diadalra, a londoniak a belga Gent vendégeként kezdik meg a küzdelmet az elődöntős szereplés jogáért.

Nyitókép: Rodri gyönyörű tekeréssel szerezte meg a vezetést a házigazdának (Fotó: Beta/AP)