Végjátékához ért Abu-Dzabiban a nemzetközi labdarúgóélet egyik kuriózumának számító klubvilágbajnokság, az első elődöntőben a brazil Palmeiras Veiga és Dudu akciógóljával, a hajrában nagy védekezésre kényszerülve múlta felül az egyiptomi Al Ahlyt. A tegnap esti másik elődöntőben a Chelsea és a szaúdi Al-Hilal csapott össze.
Labdarúgás
A spanyol pontvadászat második legjobb védekezését tudja felmutatni ez idáig az Athletic Bilbao csapata, amely 23 mérkőzésen 18 gólt kapott, ennél csak a tabellán második Sevilla kapitulált kevesebbszer, 16-szor. A négy meccs óta veretlen baszkok hétfő este az Espanyolt verték Sancet és Martinez góljával, és 34 egységet számlálva mindössze egyetlen ponttal maradnak el az Európa-liga-selejtezőt érő hatodik helytől.
A zentai önkormányzat szervezésében teremfocitornát tartottak a Zentai Sportcsarnokban. A torna január 8-án kezdődött és egészen február 6-áig tartott. Az első három helyezett csapat pénzjutalomban...
Két elvesztett finálé után harmadszor került be az Afrika-kupa döntőjébe Szenegál válogatottja, a Liverpool-sztár Sadio Manéval fémjelzett csapat a másik Pool-nagyágyú Mohamed Szalah vezette Egyiptommal mérkőzött – amely nem mellékesen (rekordot jelentő) hétszeres bajnokként jutott idáig. Hamar bajba kerülhetett volna a csúcstartó, Ciss buktatása után ugyanis Mané már a 7.
Milánóban rendezték a hétvégén az európai foci egyik legnagyobb városi rangadóját, a Derby della Madonninát, amelyen mintegy 75 percig úgy tűnt, hogy az Inter megerősíti helyét a Serie A tabelláján...
Bár a rendező Kamerun nagy álma a végső diadalról nem vált valóra az Afrika-kupán, Toni Conceição tanítványai drámai körülmények között, parádés hajrával megszerezték a bronzérmet a tornán. Yaoundé városában Burkina Faso volt a rivális a dobogó legalsó fokáért, és jó ideig a burkinabék érezhették nyeregben magukat, hiszen Yago (24.

