Hiába a hazai győzelem, a Partizan tizenegyesekkel, a Paks pedig súlyos idegenbeli vereséggel esett ki az Európa-liga selejtezőjének első körében – folytatás a Konferencia Ligában, ahol ukrán és sz...
Labdarúgás
A hétvégén elrajtol a Szuperliga újabb idénye. Az elmúlt szezonban a TSC a hazai porondon elmaradt a várakozásoktól, csupán a hetedik helyen zárta a bajnokságot, így két év nemzetközi szereplés után a soron következő idényben a hazai megmérettetésekre koncentrálhat.
A bolgár sajtóértesülések igaznak bizonyultak, a TSC ma koraeste hivatalosan is bejelentette, hogy egyik legjobbja, Petar Stanić a Ludogorets csapatában folytatja pályafutását.
Délelőtt már a haza...
Drámai küzdelmet hozott a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a Dinamo Minszk és a Ludogorec párharca, amely végül a bolgár bajnok továbbjutásával zárult – méghozzá hosszabbítás után, Mezőkövesden. A találkozó visszavágóját a magyarországi városban rendezték, mivel a fehérorosz csapat otthon nem rendezhet nemzetközi mérkőzést.
Olaszország válogatottja jutott be elsőként a svájci Európa-bajnokság elődöntőjébe, miután 2:1-re legyőzte az A csoportot százszázalékos teljesítménnyel megnyerő Norvégiát. Az olaszok már a Genfben megrendezett találkozó első félidejében is gólra törőbben fociztak ellenfelüknél, ám Caruso és Severini helyzetei is kimaradtak, így a szünet előtt nem láthattak gólt a nézők.
A Budućnost az örmény Noah ellen próbálta ledolgozni az idegenbeli 1:0-s vereséget, de már az első félidőben eldőlni látszott a párharc: a vendégek könyörtelenül kihasználták a montenegrói hibákat, és megérdemelten jutottak tovább.
Az összecsapás alig indult el, amikor Imran Omar, a marokkói származású légiós ismét megvillant – ahogy egy hete is.

