2024. május 9., csütörtök
NŐI EB

Magyar bravúr a címvédő szerbek ellen!

Rangadóhoz méltó ütközetet hozott Magyarország és Szerbia összecsapása a szlovén-izraeli rendezésű női kontinenstorna csoportkörében, a szomszédok a ljubljanai Stožice csarnokban a harmadik fordulóban az elsőségért csaptak össze. A címvédő szerbek várták kedvezőbb helyzetből a találkozót, hiszen a törökök után a szlovákokat is kiütötték, így nekik még egy szűk vereség is belefért volna. A magyar lányok ezzel szemben a szlovákok legyőzése után 11 pontos előnyről kikaptak a törököktől, így most legalább 5 ponttal kellett győzniük, ennél kisebb arányú siker csoportmásodik helyet, a vereség pedig harmadik helyet jelentett.

Marina Maljković csapata favorithoz méltó játékot mutatott, a magyar lányok derekas ellenállása ellenére a nagyszünetben 44:39-re vezettek Yvonne Anderson (18) vezérletével. A térfélcsere után azonban megtáltosodtak Székely Norbert tanítványai, védelmi és támadói oldalon egyaránt parádézva 27:11-re megnyerték ezt a játékrészt, így 66:55-tel már ők fordultak jobb állással a zárónegyedre! A szerbek azért nem adták ilyen könnyen a bőrüket, és bár a meccset nem fordították meg, visszakapaszkodtak a sorsdöntő 5 pont körüli hátrányra. Az utolsó előtti támadást 79:75-nél a magyarok vezethették, Studer Ágnes közeli kihagyása után az egész meccsen remeklő Kiss Virág (21-11) szedte össze a lepattanót és helyére küldte a labdát (81:75). A hátralévő 6 másodpercben a szerbek még támadást vezettek, de Saša Čađo triplája mellé szállt, így a magyarok kellő különbséggel győztek, megnyerték a csoportot, így egyenes ágon negyeddöntőbe jutottak! A szerbek második helyen zártak és nyolcaddöntőre kényszerültek.

Kiss Virág hatalmas munkát végzett mindkét palánk alatt (Fotó: FIBA)

Kiss Virág hatalmas munkát végzett mindkét palánk alatt (Fotó: FIBA)

Eredmények, A csoport, 2. forduló: Spanyolország–Montenegró 78:57, Görögország–Lettország 73:65. 3. forduló: Montenegró–Lettország 61:58. A sorrend: Montenegró 5, Lettország 4, Spanyolország (–1) és Görögország (–1) 3 pont. B csoport, 2. forduló: Belgium–Csehország 84:41, Olaszország–Izrael 88:68. 3. forduló: Belgium–Olaszország 72:64. A sorrend: Belgium 6, Olaszország 4, Csehország (–1) 3, Izrael (–1) 2 pont. C csoport, 2. forduló: Németország–Szlovénia 66:62, Franciaország–Nagy-Britannia 63:57. 3. forduló: Németország–Nagy-Britannia 62:61. A sorrend: Németország 5, Franciaország (–1) és Nagy-Britannia 4, Szlovénia (–1) 2 pont. D csoport: Szerbia–Szlovákia 90:52, Törökország–Magyarország 69:68. 3. forduló: Magyarország–Szerbia 81:75. A sorrend: Magyarország és Szerbia 5, Törökország (–1) 3, Szlovákia (–1) 2 pont.