2024. június 14., péntek
NBA

A Heat felforrósította a helyzetet!

Megtörtént a lehető legnagyobb meglepetés az elitliga playoffjában, hiszen a keleti nyolcadik, épphogy csak a playinből rájátszásba jutó Miami megverte az alapszakaszt toronymagasan megnyerő Bostont a párharc második találkozóján, ezzel ellopta a bajnoki címre is esélyesnek tartott Celtics pályaelőnyét, és kiegyenlített a sorozatban. Annál is nagyobb fegyvertény a Heat bravúrja, hogy a floridai gárda továbbra is első számú sztárja, a térdsérüléssel bajlódó Jimmy Butler, illetve a szezonközi szerzemény, támadásban meghatározó Terry Rozier nélkül állt ki a félelmetes rivális ellen. A vezér szerepét így Tyler Herro látta el, aki remekbe szabott partival rukkolt elő, 6/11-es triplázással összesen 24 pontot szórt, ami mellé irányítói készségeit is megcsillogtatta, hiszen nem kevesebb mint 14 asszisztot osztott ki.

A Miami másik főszereplője maga Erik Spoelstra vezetőedző volt, a zseniális tréner az első meccs zakója után merész húzással teljesen átalakította legénysége taktikáját, és miközben hatékonyan levédette tanítványaival a bostoni hárompontosokat, ők maguk futószalagon, ráadásul kiváló hatékonysággal (23/43) szórták a triplákat, aminek a győzelmüket köszönhetik. Érdemes kiemelni Nikola Jović játékát is, a fiatal szerb kezdőként roppant hasznos teljesítményt nyújtott a győztesnél, mérlege hatékony 11 pont (4/5 mezőnyből), 9 lepattanó, 6 assziszt, illetve védelemben 3 labdaszerzés és 1 blokk volt. A Celticsnél Jaylen Brown 33 és Jayson Tatum 28 pontja ment a „levesbe”.

A nyugati első kiemelt Oklahoma ismét Shai Gilgeous-Alexander (33) vezérletével, ezúttal sokkal könnyebben verte meg a New Orleanst.

NBA, playoff, főcsoport-negyeddöntő, kelet: Boston–Miami 1:1 (a sorozatban 1:1). Nyugat: Oklahoma–New Orleans 124:92 (2:0). Euroliga, negyeddöntő: Monaco–Fenerbahçe 81:81, h. u. 91:95 (0:1), Barcelona–Olimpiakosz 75:77 (0:1).

 

Nyitókép: Nikola Jović védekezik Jrue Holidayen (Fotó: Beta/AP)