2024. május 9., csütörtök

A Király újabb trónra ült

Las Vegasban véget ért az NBA első alkalommal megrendezett szezonközi tornája, amelynek fináléjába nyugatról a Los Angeles Lakers, keletről az Indiana Pacers jutott be. Két teljesen eltérő stílusú gárda csapott össze, és az erőfölény a keményebb védekezéssel és sokkal több gyűrűközeli befejezéssel operáló Lakers javára billent (mindössze két triplát dobtak be!), a Pacers nem tudta igazán kibontakoztatni a teljes ligában egyik legpörgősebbnek számító játékát. Ebben elsősorban Anthony Davisnek volt szerepe, a Taviak magasembere ihletett napot fogott ki, és a zárónegyed sorsdöntő futásánál is fontos kosarakat szerezve oroszlánrészt vállalt a diadalból, amit 41 pontos és 20 lepattanós dupla duplával zárt, miközben védelemben négy blokkolást is bemutatott. Rajta kívül Austin Reaves (28) és LeBron James (24) termelt a legjobban, utóbbi pedig a teljes torna MVP-díját is megkapta, így a Király újabb nagy eredménnyel bővítette illusztris gyűjteményét. Az NBA alapszakasza máról holnapra virradó éjszaka folytatódik, a csapatok átlagosan a meccsek bő egynegyedét játszották le eddig.

NBA, szezonközi torna, döntő: LA Lakers–Indiana 123:109. Alapszakasz: Charlotte–Toronto 119:116, Orlando–Detroit 123:91, Philadelphia–Atlanta 125:114, Boston–New York 133:123, Brooklyn–Washington 124:97, Memphis–Minnesota 103:127, Miami–Cleveland 99:111, Oklahoma–Golden State 118:118, h. u. 138:136, San Antonio–Chicago 112:121, Denver–Houston 106:114, Phoenix–Sacramento 106:114, Portland–Dallas 112:125, Utah–LA Clippers 103:117. Euroliga, 13. forduló: Žalgiris–Monaco 79:83, Olimpiakosz–Bayern 77:69, Barcelona–Fenerbahçe 89:81, Baskonia–Crvena zvezda 87:85, Bologna–Makkabi 100:90, Asvel–Valencia 55:78. Az élcsoport: Real Madrid 24, Barcelona 20, Bologna 18 pont stb. ABA-liga, 11. forduló: Krka–Igokea 80:92, Zadar–Borac 79:80, Mornar–Cedevita Olimpija 74:86, Budućnost–FMP 82:76. Az élcsoport: Igokea 20, Crvena zvezda (–1), Budućnost és Cedevita Olimpija 19 pont stb.