2024. február 28., szerda

Beélesedett a szezonközi torna

Az NBA szervezői idén az alapszakaszba ágyazott szezonközi tornával próbálták meg izgalmasabbá tenni az idény első részét. A formátum szerint a két főcsoportban három-három ötcsapatos csoportot hoztak létre, amelynek győztesei a négy-négy csoportmeccs után a negyeddöntőbe jutottak, kiegészülve keletről és nyugatról is a legjobb csoportmásodikkal.

Az egyenes kieséses szakaszban egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutókról, a negyeddöntőket december 4–5-én, az elődöntőket 7-én, a finálét 9-én rendezik. Ennek a presztízsen kívül is van tétje, hiszen a tornagyőztes gárda tagjai fejenként félmillió dollárral gazdagodnak. A szerda hajnali csoportmeccsek legparádésabb forgatókönyve egyébként Sacramentóban íródott, ahol a nyugati C csoport győzelme volt a tét, és a Kings 24 pontos hátrányból (48:72) felállva, utolsó másodpercekben behulló kosárral verte meg a Golden State-et.

A szezonközi torna továbbjutói a csoportkörből, kelet: Indiana, Milwaukee, Boston, New York (szabadkártya). Nyugat: LA Lakers, New Orleans, Sacramento, Phoenix (szabadkártya). A negyeddöntőben: Milwaukee–New York, Indiana–Boston, LA Lakers–Phoenix, Sacramento–New Orleans.

Az Euroligában továbbra is veretlen a Real Madrid, amely az izraeli Makkabi ellen pótolta elmaradt találkozóját, a háborús helyzet miatt utóbbi gárda Belgrádban játssza hazai meccseit. A tel-aviviaknak esélyük sem volt a Királyi Gárdával szemben, amely letaglózó 36:21-es negyeddel kezdett.

Az is félelmetes adat, hogy a bajnokság címvédője és legnagyobb favoritja a hibátlan mérleg teljesítése során átlagosan 16 ponttal veri meg ellenfeleit, és csupán háromszor fordult elő, hogy egyáltalán volt izgulni valója a végjátékban…

NBA, alapszakasz: Boston–Chicago 124:97, Brooklyn–Toronto 115:103, Cleveland–Atlanta 128:105, Miami–Milwaukee 124:131, New York–Charlotte 115:91, Minnesota–Oklahoma 106:103, Dallas–Houston 121:115, Sactamento–Golden State 124:123.

Euroliga, pótlás a 6. fordulóból: Makkabi–Real Madrid 70:99. Az élcsoport (10 forduló után): Real Madrid 20, Barcelona 16, Bologna 14 pont stb. Eurokupa, 9. forduló, A csoport: Wolves–London 87:101, Venezia–Hamburg 94:77. B csoport: Türk Telekom–Wrocław 71:80.

 

Nyitókép: Draymond Green nyüstöli Malik Monkot, a későbbi győztes Kings-kosár szerzőjét (Fotó: Beta/AP