2024. október 15., kedd

A kötelező letudva

NŐI EB-SELEJTEZŐ

Szkopjéban sem kellett izgulnia a szerb csapatnak, amely a 2025-ös női Európa-bajnokság második selejtezős körében száz pont fölé jutva verte meg Észak-Macedóniát, így az első „ablakot” az elvárt két sikerrel zárta le. Marina Maljković tanítványai az első negyed 10:0-s szériája után hagyták faképnél a vendéglátókat (6:16), és a folytatásban csak tovább nőtt az előny. A szerb lányoknak nem volt túl nehéz dolguk a betörésekkel, amelyeket a hazaiak nem tudtak levédeni, miközben a macedón támadás csak rövid időszakokra tudott lendületet találni, elsősorban Andzselika Mitrasinovity (23) révén, míg a győztes csapatból a legtovább Angela Dugalić (17) és Yvonne Anderson (14) számlált.

A tengerentúlon szuperklasszis mérkőzést hozott le Nikola Jokić (36-21-11), de a három negyeden át vezető Denver végül kikapott Houstonban. A nap sztorija Philadelphiában született, ahol Tyrese Maxey 50 pontos karriercsúccsal, illetve Joel Embiid 37-13-7-es „besegítésével” vitte sikerre a házigazdát az Indianával szemben, amelynél az irányító Tyrese Haliburton parádés „osztogatást” mutatott be, 25 pontja mellé manapság ritkán látott 17 asszisztot adva.

Ide tartozó hír, hogy elütötte egy autó a Philadelphia 76ers egyik sztárját, Kelly Oubre Jr.-t, és a klub tájékoztatása szerint emiatt várhatóan sok időt kell kihagynia. A 27 éves játékos sérüléséről nem adtak tájékoztatást, stabil állapotban szállították kórházba, majd néhány órával később hazaengedték. Oubre Philadelphia belvárosában sétált szombat este 7 óra körül, át szeretett volna kelni az utcán, amikor egy jármű elgázolta. Az elkövető elhajtott a helyszínről, a rendőrség nagy erőkkel keresi a cserbenhagyót. A kiválóság az első idényét tölti a 76ersnél, az első nyolc összecsapáson átlagban 16,8 pontot dobott.

Női Eb-selejtező, 2. forduló, B csoport: Szlovénia–Bulgária 78:63. A sorrend: Magyarország 4, Finnország és Szlovénia 3, Bulgária 2 pont. G csoport: Észak-Macedónia–Szerbia 60:103, Ukrajna–Portugália 63:78. A sorrend: Szerbia és Portugália 4, Észak-Macedónia és Ukrajna 2 pont. NBA, alapszakasz: New York–Charlotte 129:107, Brooklyn–Washington 102:94, LA Clippers–Memphis 101:105, Philadelphia–Indiana 137:126, Chicago–Detroit 119:108, Houston–Denver 107:104, New Orleans–Dallas 124:136, San Antonio–Miami 113:118, Phoenix–Oklahoma 99:111, Golden State–Minnesota 110:116, LA Lakers–Portland 116:110. ABA-liga, 7. forduló: Zadar–Crvena zvezda 74:81, Mornar–Mega 65:99, Partizan–Igokea 89:91. Az élcsoport: Budućnost és Crvena zvezda 13, Partizan, Igokea és Cedevita Olimpija 12 pont stb.