2025. július 8., kedd

Wiener Städtische-kupa

A šabaci és az apatini győztesek képviselik Szerbiát a spliti döntőn

A múlt hét végén Apatinban lezárult az első Wiener Städtische-kupa a Szerbiai Ifjúsági Sportjátékok keretében. Az országos kézilabda-döntőtornán a fiúknál a šabaci Metaloplastika bizonyult a legjobbnak, míg a lányok mezőnyében az apatini Gracije sa Dunava csapata zsebelte be a bajnoki címet. A győztesek képviselik Szerbiát az augusztus 23–27. között Splitben sorra kerülő nemzetközi döntőn, ahol más országok bajnokaival mérkőznek meg.

Zoran Blagojević, a Wiener Städtische Biztosító végrehajtó bizottságának elnöke kiemelte: a vállalat e kezdeményezéssel is megerősítette hosszú távú és stratégiai elköteleződését az egészségesebb, befogadóbb és fenntarthatóbb közösségek építése iránt, különös figyelmet fordítva a legfiatalabbak támogatására és egészségfejlődésére.

„Az apatini országos döntő megmutatta a sport igazi lényegét – a küzdeni akarást, az összetartozást és azt az energiát, amelyet a fiatalok vittek a pályára. Izgalmas mérkőzéseket láthattunk, átéltük a játék szenvedélyét és a csapatokban megnyilvánuló közösségi szellemet. Mindez megerősítette döntésünket, hogy támogassuk ezt a kézilabdatornát. Meggyőződésünk, hogy a sport nemcsak az egészség megőrzéséhez járul hozzá, hanem nélkülözhetetlen szerepet játszik a fiatalok nevelésében is – megtanítja őket a fegyelemre, a felelősségvállalásra és az együttműködés fontosságára. Az ilyen kezdeményezések támogatásával azt szeretnénk elérni, hogy minden gyermek olyan pozitív és ösztönző környezetben nőjön fel, ahol a valódi értékek számítanak, és megalapozzák az egészségesebb, erősebb közösségek jövőjét” – mondta Blagojević.

A verseny az elődöntőkkel indult, amelyek során a regionális tornák győztesei mérték össze erejüket. A döntők után kiosztották a különdíjakat is a fiúknál és a lányoknál. A legfiatalabb játékos: Marko Savić (Metaloplastika, Šabac) és Anja Stevanović (Osipaonica). Gólkirály/gólkirálynő: Luka Đorđević (Metaloplastika) és Milica Bakić (Gracije sa Dunava). A legjobb kapus: Luka Kostić (Omladinac, Gornji Milanovac) és Lara Medved (Gracije sa Dunava).

A Wiener Städtische sajtóközleményében arról számolt be, hogy a torna bebizonyította, mennyire fontosak az efféle események, mivel lehetőséget adnak minden gyermeknek arra, hogy díjmentesen részt vehessenek a színvonalasan megszervezett programokon. A Wiener Städtische Biztosító – a Szerbiai Ifjúsági Sportjátékok partnereként – felismeri ezeknek a kezdeményezéseknek a jelentőségét, és a kézilabdakupa támogatásával aktívan hozzájárul egy olyan közeg kialakításához, ahol a fiataloknak egyenlő esélyeik vannak, az egészséges és aktív életmódot népszerűsítik, valamint korán felhívják a figyelmet az egészségmegőrzés fontosságára.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A múlt hét végén Apatinban lezárult az első Wiener Städtische-kupa a Szerbiai Ifjúsági Sportjátékok keretében (Fotó: U. Vojnović)