2026. április 26., vasárnap
KERÉKPÁROZÁS – GIRO D’ITALIA

Hármas célfotó döntött

Különös sprinterszakasszal folytatódott kedden – még mindig Szicílián – a Giro d’Italia. A meglehetősen rövid, 140 kilométeres etap első 50, valamint utolsó 40 kilométerén is legfeljebb kisebb lankákon kellett áttekerniük a versenyzőknek, ám szinte hajszálpontosan féltávnál egy hosszú, bő 12 kilométeres, bár nem túl meredek (átlagosan 5,2 százalékos) emelkedőt, a Portella Mandrazzit kellett megmászni. A szökés nagyon gyorsan kialakult, a trióban a svájci Simon Pellaud, a lengyel Kamil Gradek és az olasz Marco Frapporti volt ott, természetesen mindegyikük veszélytelen volt az összetettben. Mindössze néhány perces előnyt engedélyezett nekik a főcsoport, miközben a hegytető felé közeledve az időjárás is nehezített a körülményeken a köddel és a lehulló esővel. Peter Sagan csapata, a Bora tempómenésével néhány sprinter, például Hodeg és Gaviria leszakadt az emelkedőn, de többé-kevésbé egységes mezőny ért le a hegy túloldalára, másfél perccel az időközben egyedül maradt Pellaud mögött. A szökevényt 25 kilométerrel a cél előtt, a második részhajrá után fogták meg, ezen egyébként a rózsaszín trikós Almeida második lett, így két másodperccel „meglógott” kihívója, az addig időazonossággal második Caicedo elől. A felvezetés hatalmas tempót hozott, a kaotikus és rendkívül szoros hajrát pedig hosszú percekig tartó fotóelemzés után a francia bajnok Démare-nak adták Peter Sagan és Davide Ballerini előtt. Valter Attila a 82. helyen ért célba, a győztessel azonos idővel.

Végeredmény, 4. szakasz (Catania–Villafranco Tirrena, 140 km): Arnaud Démare 3:22:13 óra, Peter Sagan, Davide Ballerini, Andrea Vendrame, Elia Viviani a. i. stb. Az összetett állása: João Almeida 11:06:36 óra, Jonathan Caicedo +2, Pello Bilbao +39, Wilco Kelderman +44, Harm Vanhoucke +55 mp stb.

Magyar ember Magyar Szót érdemel