2024. május 9., csütörtök
ÚSZÁS

Aranyos Szabó

Szabó Szebasztián aranyéremmel zárta szereplését a Mare Nostrum-sorozat monacói, befejező állomásán. A győriek kiválóságának 50 méter gyorson a vasárnap esti programban kétszer is úszni kellett, ugyanis a sprintszámokat a megszokott rendszertől eltérően bonyolították le: a szombati selejtezők és negyeddöntők után másnap négy versenyző között rendeztek egy elődöntőt, majd a legjobb kettő részvételével egy finálét. Szabó az elődöntőben második lett az amerikai Michael Andrew mögött, a döntőben viszont 21,72 másodperces idővel két századdal megelőzte tengerentúli riválisát. A magyarok közül Kovács Benedek szintén első lett, a viadal honlapja szerint 200 háton 1:58,45-tel diadalmaskodott – ebben a számban tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes lett, az idei országoson pedig megúszta az olimpiai induláshoz szükséges időt. Sebestyén Dalma a szombati 100 pillangón szerzett bronzérmét követően a záró napon is felállhatott a dobogóra, 200 pillangón végzett holtversenyben a második helyen 2:10,27 perccel. Klubtársa, Jakabos Zsuzsanna negyedik lett. Sebestyén a 200 méter vegyes fináléjában is érdekelt volt, itt 2:13.96-tal ötödikként csapott a célba.

Nyitókép: Szebasztián legközelebb az április 16. és 19. között esedékes magyar országos bajnokságon versenyez