2024. május 8., szerda
ÚSZÁS – U18-AS EB, BELGRÁD

Két magyar érem a nyitányon

A magyar válogatott két érmet szerzett a belgrádi U18-as Európa-bajnokságon: Jackl Vivien a dobogó legfelső fokára állhatott fel, míg a leány 4×100 méteres gyorsváltó másodikként zárta a viadalt. Jackl győzelme azért is különleges, mert mindössze 14 éves, ő a mezőny legfiatalabb versenyzője, ám így is 4,5 másodpercet vert a többiekre 400 méter vegyesen, 4:40,66-os idővel nyert. A fiatal tehetség a tavalyi korosztályos kontinenstornán bronzérmes lett. „Nagyon boldog vagyok, alig tudom még elhinni, nem nagyon tudtam még feldolgozni. Az volt a fontos, hogy jó időt ússzak, ez sikerült, és ez hozta a jó eredményt is. Az edzőm számított rá, hogy nyerni fogok, hiszen visszalépett az olasz lány, aki a legnagyobb ellenfelem lett volna. Emiatt egy picit izgultam, hogy tényleg megnyerhetem ezt a számot. Hihetetlen, hogy a mezőny legfiatalabbjaként sikerült lehoznom az aranyat. Még vár rám az EYOF az idén, az a célom, hogy ott is megnyerjem ezt a számot, így most arra készülünk” – nyilatkozta Magyar Úszószövetség honlapjának a győzelmet követően.

Jól áll neki az arany: Jackl Vivien (Fotó: MÚSZ)

Jól áll neki az arany: Jackl Vivien (Fotó: MÚSZ)

A 4×100 méteres leány gyorsváltó a Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Ábrahám Minna Lilla, Gyurinovics Lili összeállításban állt rajthoz, s mindössze 0,79 másodperccel lemaradva, 3:41,39-es idővel az olaszok mögött ért célba.

Nyitókép: Jól áll neki az arany: Jackl Vivien (Fotó: MÚSZ)