2026. május 2., szombat
VÍZILABDA

Hetedszer a Zvezda

A Crvena zvezda győzelmével zárult a hazai női vízilabdakupa döntője – a vasárnapi fináléban a piros-fehérek némi meglepetésre 9:7-re (2:0, 2:1, 5:1, 0:5) legyőzték az esélyesebbnek vélt Palilula együttesét. A selejtező tornák alkalmával a Palilula mindvégig kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, kétszer is legyőzte a Zvezdát, a döntő mérkőzésen azonban nem tudták feltörni Dragana Ivković együttesének védelmét, amely csapat így zsinórban hetedik kupagyőzelmét ünnepelhette.

Rendkívül jól védekeztünk, az első három negyedben nem tudtak velünk mit kezdeni. Sokat elemeztük a játékukat, rengeteget videóztunk, igyekeztünk kiküszöbölni a selejtezőben elkövetett hibáinkat. A támadásainkkal a magabiztos előny ellenére sem vagyok maradéktalanul elégedett, ebben a tekintetben javulnunk kell. Szerencsére sikerült hamar eldönteni a találkozót, így az utolsó negyedben a fiatalok is lehetőséget kaptak – mondta a finálét követően Ivković, aki egyébként nemcsak a Crvena zvezda edzője, hanem a női válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya is.

A kupában egyébként a Zenta Yordo is szerepelt, Tóth László fiatal gárdája azonban nem tudta felvenni a versenyt a jóval tapasztaltabb együttesekkel, és utolsóként zárta a selejtezőt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel