Az ember már csak olyan, ha nem is érzelgős természet, hogy néha hatalmába keríti egy téma, és el-elálmodozik. Nem ritka eset például, hogy felmerül a gondolat, jó lenne máshova költözni. Messze, vagy legalább egy határral odébb a szülőföldtől, mert úgy tűnik, ott szebb és jobb lehetne az élet.
Mi tagadás, velem is előfordult, hogy az az érzés kerített hatalmába, szűken érzem magam a bőrömben itt Újvidéken, Vajdaságban, egykor még Jugoszláviában, most Szerbiában…
Sokan ilyenkor utánajárnak, tudakozódnak, tanakodnak és döntenek, és útra kelnek, hogy haza talán soha többé ne is jöjjenek, esetleg hébe-hóba, látogatóba, csak hogy megérezzék, változott-e időközben bármi, s igaz-e, amit mások mondanak.
Az álmodozásokban ilyen messzire nem jutottam. Talán közrejátszott benne, hogy volt szerencsém beutazni Európát és Észak-Amerikát – máshova úgysem költöznék, annyira nem vonzanak az orientális és egyéb különleges tájak –, és volt ajánlatom már tizenéves koromban, majd alkalmam előzetes szándék nélkül, kényszerhelyzetben, szerződéssel és rövidebb időre, másutt dolgozni. Voltak tehát már ismereteim, s az álmok inkább arról szóltak, lenne-e egyáltalán olyan hely a világon, ahol könnyen meg tudnék szokni.
Világos, azt sem volt mellékes tényező, hogy az esetleges költözködéshez sem anyagi fedezetem nincs, sem olyan szakmám, ami segítene a gyors és könnyű beilleszkedésben és boldogulásban, sem pedig igazi nyomós okom.
Kiderült, hogy a szóba jöhető helyek ismert pozitívumait általában nem találtam elegendőnek az ismert és esetleges árnyoldalakhoz viszonyítva. Van, ahol nem lenne nyelvi akadályom, másutt az éghajlat volna eszményi, a harmadik helyen az ottani konyha a vonzó, és lenne több pozitívumnak a kombinációja is. Ilyen korban persze már nem a munkalehetőség és jobb kereset indítana útra, hanem a nyugodtabb és gondtalanabb nyugdíjas napok.
Szóval minimális az esélye annak, hogy én lépjek le innen, viszont sokan mások, főleg a jóval fiatalabbak, nemcsak mérlegelik a gondolatot, hanem saját maguk és családjuk jövőjére való tekintettel vállalják a kockázatot.
Szép számmal akadnak, akiknek semmilyen anyagi gondjuk, és tisztában vannak vele, hogy a megszerzett vagyonnal valahol a határon túl biztosan jobb lenne. Sok közöttük a sportoló. Például Novak Đoković, aki már egészen fiatalon, az adózási előnyök céljából, Monte-Carlóba költözött, azután úgy érezte, hogy jobb lenne a spanyol délen élő öccse közelében lenni, végül beláthatta, hogy mégis normálisabb, ha milliomosként mégiscsak a szűk családnak keres új otthont. Nem tudható a mai médiavilágban, hogy mi igaz abból, ami kiszivárgott, és a teniszező tényleg Athénban telepedne-e le.
Szerintem nem rossz ötlet. A gondolatmeneteimben én is általában Spanyolországot és Görögországot láttam a legjobb megoldásnak. Ott tudtam leginkább lazítani, megfeledkezni a gondokról, és álmodozni, hogy az ottlét bárcsak minél tovább tartana.
