Amikor már sikerült némi anyagi függetlenséget szerezni, s nemhogy nem kellett már minden vasat a foghoz verni, hanem megengedettnek tűnt némi könnyelmű, de lelket melengető és önbizalmat növelő pazarlás is, természetesen összhangban azzal, hogy továbbra is megkülönböztetett figyelmet mutattunk a női nem iránt, nagyon szellemesnek tartottuk magunkat, hogy a közmondást megfordítottuk a sokkal jobban hangzó „Az asszony számolva, a pénz verve”-re.
Tisztában voltunk vele, bár nem tudtuk megérteni az okát, hogy meglehetősen sokan vannak, akik csak akkor érzik magukat valakinek, ha másokkal szemben kegyetlenkednek. Túlnyomó többségük persze nem a velük egyforma erejűeket, hanem a gyöngébbeket, nőket, gyerekeket, időseket, szegényeket és betegeket veszik célba. Az első eset, tehát a nőkkel szembeni csúnya magatartás gyakorisága magában véve is félelmetes. Bizonyos adatok szerint Szerbiában minden harmadik, Montenegróban minden negyedik, Magyarországon pedig minden ötödik nőt bántalmazták valamilyen módon. Házasságban általában az élettárs látja kárát, és nem ritka eset sajnos a lánygyermek elleni brutális tettlegesség sem.
Ilyesmi jut az ember eszébe, ha egy ismert nőbántalmazóról esik szó. Még akkor is, ha az illető éppen elhunyt, mint a napokban Damir Dokić, akiről valószínűleg soha senki semmit sem hallott volna, főleg jót, ha nem híresül el a tehetséges és sikeres teniszezőnőnek indult lánya, Jelena Dokić ellen gyakorolt erőszakoskodásról és tettlegességről.
Mint az élet bármelyik területén, a nők testi, lelki, anyagi jellegű és egyéb okú bántalmazása a sportban sem párját ritkító. Sokszor kiderült, hogy az edzők, tisztségviselők és mások a klubokban és válogatottaknál a saját vélt jogaik betartását primitív módszerekkel követelték meg, ahhoz kötve többek között a haladás, anyagi javak szavatolását. Sok karrier tört ezért kettőbe, mind egyéni, mind csapatsportokban, és nem számíthattak eleve védettnek a legnagyobb sztárok sem, amiről például Nadia Comaneci tudott többet mondani.
Az edzői terrornál még visszaszítóbb a családi, ami a tenisz esetében a pokolbeli apákra vonatkozik. A tehetséges kiskorú feletti hatalomgyakorlás visszataszító velejárója, hogy aki tehette volna, vagy éppenséggel kötelessége lett volna, senki sem sietett a lányok segítségére, és mint Dokićék esetében is, azt családon belüli ügyként kezelték.
Az apák egy része kegyetlen szigorral próbál bajnokot faragni a lányaikból, és azt is joguknak sajátítják ki, hogy a pofonok és szitkozódások mellett a lány keresetére is ráteszik a kezüket, és saját igényeik szerint osztják be. Ime, csak néhány ismertebb teniszezőnő a sok közül, aki jobb karriert fut be, vagy legalábbis élvezhetőbbet, ha nincs ott a zsarnok apa: Mary Pierce, Jennifer Capriati, Mirjana Lučić, Vaszilisza Bardina, Marion Bartoli és bizony anyagi vonatkozásban Arantxa Sanchez és Steffi Graf is.
