2024. május 9., csütörtök
VÍZILABDA – EB

Franciaország már nem könnyű ellenfél

A szakértők már a férfi Európa-bajnokság előtt felhívták a figyelmet a francia válogatottban rejlő lehetőségekre, Vjekoslav Kobešćak együttese kis híján szállította is a meglepetést, és alaposan megszorongatta Montenegrót a nyitányon. Mindkét gárdának egyaránt volt lehetősége már a rendes játékidőben a maga javára fordítani a találkozót, a kínálkozó lehetőségeikkel azonban nem tudtak élni, így büntetőpárbaj döntött. Az ötösök során még az első felvonásban sem sikerült dűlőre jutniuk, végül a tizedik sorozatban Ugo Crousillat hibáját követően a balkáni alakulat ünnepelhetett.

A B jelű négyes nyitómérkőzésén az olaszok már a találkozó elején Grúzia tudtára adták, nem véletlenül érkeztek a legerősebb felállítással a tornára, mindent megtesznek az olimpiai kvótát érő helyezés megszerzéséért. Alessandro Campagna alakulata már az első negyed során ötgólos vezetést szerzett, amivel el is döntötte a találkozót.

Az olaszok a folytatásban már nyugodtan gyakorolhattak a keményebb összecsapásokra, akcióikat ügyesen váltották gólokra, és magabiztosan nyertek. A grúzok mindössze öt találatot szereztek. A magyar férfiválogatott rögtön rangadóval nyitott, csütörtök este Görögországgal mérkőzött Varga Zsolt együttese, a szerbek ma 17 órakor Izrael ellen kezdik meg zágrábi szereplésüket.

A női torna ma rajtol, Dragana Ivković tanítványai 10.30-kor a törökökkel játszanak, míg a magyar lányok a fiúkhoz hasonlóan a görögök ellen ugranak medencébe 20.30-kor.

Eredmények, 1. forduló, A csoport: Montenegró–Franciaország 10:10 – ötméteresekkel: 20:19.
B csoport: Grúzia–Olaszország 5:22.

 

Nyitókép: Az olaszok esélyt sem adtak a grúzoknak (Fotó: MTI)