2024. május 8., szerda
ÚSZÁS – RÖVID PÁLYÁS EB

Szabó és Késely duplázott, Márton bronzérmes

Az 50 méteres gyorsúszás döntőjében szerzett ezüstérme után Szabó Szebasztián 50 pillangón is a dobogó második fokára állhatott fel a romániai Otopeniben tegnap este véget ért rövid pályás úszó-Európa-bajnokságon. A 27 éves klasszis már az előfutamban, majd a legjobb 16 között is remekül úszott, a brazil Nicholas Santosszal közös, 21,75 másodperces világcsúcsától csak néhány századdal elmaradva került a fináléba.

A zentai sprinter már korábban jelezte, mivel ez a szám nem szerepel az olimpiai programban, így a továbbiakban nem ez számára a prioritás, de a döntőben bármi megtörténhet, jó formában érkezett a kontinensviadalra, a technikája is összeállt. A döntőben Szebi szokásához híven remekül kapta el a rajtot, az első hossza pazarul sikerült, egyedüliként fordult 10 másodperc alatt, a második 25 métere viszont nem sikerült, így végül 21,96-tal a másodikként ért a falhoz. A számot a 200 pille győztese, Neo Ponti nyerte meg, aki mindössze négy századra volt Szebiék világcsúcsától.

A magyar válogatott további két érmet szerzett a pénteki és szombati versenynapon. Késely Ajna a 800 gyorson szerzett bronzérme után 1500-on is harmadikként ért célba, míg Márton Richárd 200 pillangón szerzett ugyancsak bronzérmet. Késely vasárnap este harmadik döntőjére készülhetett, 400 gyorson is bejutott a legjobbak közé.

Európa-bajnokok, 200 m vegyes: Duncan Scottt (Nagy-Britannia) 1:50,98 perc, … 8. Holló Balázs 1:56,84. 100 m hát: Mewen Tomac (Franciaország) 49,72 másodperc. 200 m pillangó: Noe Ponti (Svájc) 1:49,71 perc, … 3. Márton Richárd 1:52,12. 200 m gyors: Matthew Richards (Nagy-Britannia) 1:41,01 perc, … 6. Németh Nándor 1:42,69. 200 m mell: Caspar Corbeau (Hollandia) 2:02,41 perc. 50 m pillangó: Noe Ponti (Svájc) 21,79 másodperc, 2. Szabó Szebasztián 21,96. Nők, 100 m gyors: Beryl Gastaldello (Franciaország) 51,48 másodperc. 200 m mell: Tes Schoouten (Hollandia) 2:16,09 perc. 50 m hát: Kira Toussaint (Hollandia) 25,82 másodperc, … 6. Komoróczy Lora Fanni 26,59. 1500 m gyors: Anastasiia Kirpichnikova (Franciaország) 15:20,12 perc, … 3. Késely Ajna 15:51,34, … 5. Flück Nóra 16:03,42. 100 m hát: Toussaint 55,88 másodperc. 100 m pillangó: Louise Hansson (Svédország) 55,37 másodperc, … 8. Ugrai Panna 57,59. 200 m vegyes: Abbie Wood (Nagy-Britannia) 2:05,58 perc. 4×50 vegyes gyorsváltó: Nagy-Britannia 1:27,75 perc, … Magyarország 1:30,24.

 

Nyitókép: Szabónak egy újabb világcsúcs kellett volna a győzelemhez 50 pillangón (Fotó: MTI)