2024. május 9., csütörtök

Férfi vízi BL: Az FTC kiütéses győzelemmel csoportelső

A férfi vízilabda Bajnokok Ligája C-csoportjában az FTC fölényesen 20–6-ra  (4–3, 5–1, 5–0, 6–2) nyert a belgrádi Crvena zvezda ellen, ezzel már az ötödik győzelmét aratta, és egyben biztossá vált, hogy a C-csoport első helyén végez. 

A nyolc közé jutást már az előző körben kiharcolta az FTC, a csoportelsőséghez egyetlen pont is elég lett volna, de három lett belőle – méghozzá örömjátékkal. Nyéki Balázs a Belgrádban aratott tízgólos győzelem fényében nyugodtan tesztelhetett, így lehetőséget adott Szakonyi Dánielnek és Nagy Ákosnak is, akik éltek is vele. Szakonyi ötven százalékkal védett, még ötméretest is hárított – akkorát fejelt a labdába, hogy az a lelátón ülő szövetségi kapitány környékén ért földet, de hát Varga Zsolt aligha ezen a meccsen fedezte fel a korábbi játékosát. A balkezes Nagy Ákos három gólpasszal és egy góllal vétette észre magát, még annál is többet mutatott, mint amit az edzője várt tőle.

A szerbek csak az első negyedben tudták tartani a lépést a ferencvárosiakkal, akik egy pillanatra sem álltak le, folyamatosan lefordultak az ellenfelükről, és olyankor ziccerig játszották a támadásokat. Vigvári Vendel például úgy lőtt három gólt, hogy még egyszer ennyit lőhetett volna, de inkább önzetlenül továbbpasszolta a labdát a még nála is nagyobb helyzetben lévő társának. A zöld-fehérek védekezése megfojtotta a szerbek támadásait, és hiába hozta rendületlenül a fórokat az ob I-ből is jól ismert Lukas Seman, az emberelőnyökkel sem tudott mit kezdeni a Zvezda.

A zöld-fehérek szebbnél szebb gólokat lőttek, és a mérkőzés vége felé két kérdés maradt: eléri-e a húsz gólt Nyéki Balázs együttese, továbbá minden mezőnyjátékos betalál-e. Egy másodperccel a vége előtt mindkét kérdése igennel felelt Fekete Gergő, aki az egyetlen gól nélkül álló játékosként belőtte a Fradi huszadik találatát.

A Ferencváros az idegenbeli tízgólos győzelem után hazai medencében tizennéggyel, 20–6-ra ütötte ki a Zvezdát, ezzel az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte a csoportját. Nem mellesleg a húsz lőtt gól idénycsúcs a BL-ben, a rendes játékidőben senki más nem szerzett ennyit. A magyar bajnok december 5-én a Jadran Split vendégeként zárja a csoportkört.

Nyitókép: MTI