2024. május 8., szerda
KERÉKPÁROZÁS – VUELTA A ESPAÑA

Főszerepben a német és a szervezők…

Véget ért a spanyolországi Grand Tour első, leghosszabb hete, és az összetett esélyesek között egyelőre nem alakult ki számottevő különbség, főleg annak fényében, hogy a ma kezdődő folytatás során mekkora hegyóriásokat kell majd megmászniuk a madridi piros trikóra áhítozó bringásoknak. A vasárnapi etap jócskán tartogatott izgalmakat, a hatalmas oldalszélben a mezőny többször is darabokra szakadt, de a nehézkesen kialakult nyolcfős szökevénycsoportot végül nem darálta be a nagy száguldozás. Ebből a bolyból aztán a német Lennard Kämna került főszerepbe, aki a célhoz vezető meredeken ellenállhatatlan támadással rázta le a többieket, majd feliratkozott a rangos listára, amelyen a mindhárom háromhetesen etapsikert elért versenyzők szerepelnek. A főcsoport időközben néhány perces hátrányban közeledve maroknyi versenyzőre fogyatkozott, nekik azzal is számolniuk kellett, hogy a szervezők ismét nagyot „villantak”. Csupán fél órával a finis előtt ugyanis hivatalosan bejelentették, hogy az eső okozta sáros, csúszós út miatt a cél előtt 2050 méterrel regisztrált állást veszik alapul az időkülönbségek bejegyzésekor – Kämnának ugyanakkor az eredeti célig kellett küzdenie a szakaszgyőzelemért…

Lennard Kämna az utolsó hegy legmeredekebb részein biztosította be győzelmét (Fotó: Photo Sipa/Shutterstock)

Lennard Kämna az utolsó hegy legmeredekebb részein biztosította be győzelmét (Fotó: Photo Sipa/Shutterstock)

Végeredmény, Vuelta, 9. szakasz (Cartagena–Collado de la Cruz de Caravaca, 184,5 km): Lennard Kämna 4:28:59 óra, Matteo Sobrero +13 mp, Chris Hamilton +1:12, Amanuel Gebreigzhabier a. i., Jon Barrenetxea +1:37 perc stb. Az összetett állása: Sepp Kuss 35:23:30 óra, Marc Soler +43 mp, Lenny Martinez +1:02, Remco Evenepoel +2:22, Mikel Landa +2:29 perc, Primož Roglič a. i., Jonas Vingegaard 2:33 perc stb. Bretagne Classic (Plouay–Plouay, 258 km): Valentin Madouas 6:15:22 óra, Mathieu Burgaudeau, Felix Großschartner a. i., Stefan Küng +1, Jasper de Buyst +17 mp stb. Maryland Classic (Baltimore–Baltimore, 196,9 km): Mattias Skjelmose 4:26:05 óra, Neilson Powless +2:20 perc, Hugo Houle, Lucas Hamilton a. i., Toms Skujiņš +2:26 perc stb.