2025. május 6., kedd

Emlékverseny június végén

ÚSZÁS – SZABADKA

A szabadkai Spartacus Úszóklub az idén is megszervezi az immár hagyományos Ladóczki János Emlékversenyt, amely a szenior úszóknak van kiírva. Az idei megmérettetésre június 28-án és 29-én kerül sor, azzal, hogy szombaton 14, vasárnap pedig 9 órakor kezdődnek a küzdelmek a Kiserdei Sportuszodában.

A nemzetközi szabályoknak megfelelően a versenyen részt vehet minden olyan hazai és külföldi versenyző, aki a 2008. évben tölti be 25. életévét, és annál idősebbek, akik időben beneveznek s a nevezési díjat legkésőbb a verseny első részének kezdete előtt egy órával befizetik. Váltót egy klub tagjai, illetve egy helységből származó versenyzők alkothatnak. Sportorvosi vizsgálat ajánlott. Minden versenyző saját felelősségére és saját költségén vesz részt a versenyen.

Nevezni e-mailben (swimclub@tippnet.co.yu), vagy faxon (024/571-382) lekérhető űrlap megküldésével levélben (24000 Szabadka, Cara Lazara 12.) lehet, a nevezési határidő június 20. Utólagos, illetve helyszíni nevezéseket kétszeres nevezési díj befizetése mellett fogadnak el a szombati versenynapon 12,30 óráig, azonban ilyen esetben az elért eredmény nem kerül értékelésre, az versenyen kívülinek számít. A nevezési díj 69 életévig 160 dinár, a 70 éves és annál idősebb versenyzőknek két versenyszám díjmentes. A váltókra a nevezési díj 320 dinár.

Az egyéni és a váltó versenyszámok első három helyezettje érmet kap. A Ladóczki János Emlékfutam (férfi 100 m gyors) legjobb életkorarányos eredményét felmutató versenyző különdíjban részesül. Szombaton este a verseny rendezője társas vacsorát szervez a Középiskolai Kollégium éttermében, amelynek ára 700 dinár. A vacsorára való jelentkezés végső határideje szombaton 13 óra. Bővebb információk a fenn említett címeken és telefonon.

Magyar ember Magyar Szót érdemel