2025. május 6., kedd

Legalább öt érem!

TEKE A szerbiai válogatott óvott, mert a szervezők nem ismerték el Zavarkó Vilmos 660 fás selejtezős eredményét

Felgyorsultak az események a Banja Lukában zajló egyéni felnőtt-tekevilágbajnokságon, olyannyira, hogy ma már tudhatjuk, milyen fémből öntik majd a szerbiai érmeket. Az ugyanis máris ismert, hogy a válogatottunk legalább öt éremmel térhet haza, s hogy milyen fényűek lesznek, az délelőtt már ki is derül. Szántó Lívia döntőt játszik egyéniben, a Zavarkó Vilmos/Zorica Barać vegyes páros, sprintben pedig Zavarkó és Jovan Ćalić is kiharcolta az elődöntőt, s ugyanezt tette Nevenka Joković a női mezőnyben.
Az egyetlen kérdés, vajon Zavarkó kombinációban az élről kezdi-e a mai versenyt, és hogy az öt éremnél lesz-e több. Azt történt ugyanis, hogy az egyéniben őt verő világcsúcstartó magyar Kiss Norbert 898 fával vezet előtte az aranyérmes helyen (Zavarkónak 895 fája van), de a szervezők nem akarták figyelembe venni Vili 660-as selejtezős eredményét (amivel ő vezetne 1 fával), ezért a szerbiai küldöttség óvott. A kombinációban egyébként Ćalić (879) a 4. helyen van a szintén magyar Kovács Gábor (889) mögött, így duplán szurkolhatunk.

Eredmények, női egyéni, elődöntő: Szántó–Joković 2:2 (599:574 – Szántő döntős ellenfele a német Corina Kastner). Vegyes páros, 2. forduló: Ćalić/Majstorović–Savić/Čulibrk (szlovén) 0:2, Zavarkó/Barać–Osiewicz/Orlowska (lengyel) 1:1 (a szétlövésben 14:10). Negyeddöntő: Zavarkó/Barać–Bogdanović/Baćan (horvát) 1:1 (13:12). Az elődöntőben: Zavarkó/Barać–Savić/Čulibrk, Karsai/Csongrádi (magyar)–Höller/Ainhauser (olasz/osztrák).
Sprint, 1. forduló, férfiak: Zavarkó–Šljivančanin (macedón) 2:0 (216:194), Ćalić–Nilsson (svéd) 2:0 (211:204). 2. forduló: Zavarkó–Uzelac (horvát) 1:1 (224:213 – 27:16), Ćalić–Kiss Norbert 2:0 (217:205). Negyeddöntő: Zavarkó–Schneider (német) 2:0 (239:176), Ćalić–Weiskopf (osztrák) 1:1 (228:199 – 22:19). Elődöntő (ma): Zavarkó–Dorin (román), Ćalić–Kovács (magyar). Nők: Szántó–Ainhauser (osztrák) 2:0 (191:167), Joković–Szajkó (magyar) 2:0 (193:175). 2. forduló: Szántó–Zimmermann (német) 1:1 (183:191, 21:22), Joković–Stocker (osztrák) 2:0 (207:179). Negyeddöntő: Joković–Bürger 2:0 (197:185). Elődöntő (ma): Joković–Savić (szlovén).

Magyar ember Magyar Szót érdemel