Azt hiszem, a múltkor már egyszer megírtam: újságíróként valóban érdemes a zentai birkózótornákra járni, mert az ember sohasem tudja, kivel találkozhat. Azért van ez így, mert a Tisza-parti klub utánpótlás-nevelésének külföldön is igen jó a híre, így Magyarországról szívesen járnak ide a klubok, a szakemberek. Így volt ez a múltkor is, amikor a 18. Nikola Vukov-emlékversenyen nem más jelent meg, mint Gulyás István, a magyar szabadfogás szakági vezetője, szövetségi kapitány. Az 1965-ben született mesteredző annak idején kétszer volt országos bajnok egyéniben, a Csepellel hétszer csapatbajnok, s kétszer egy hajszálnyira csúszott ki a kezéből az Európa-bajnoki érem, hiszen 1986-ban Pireuszban és 1990-ben Poznanban is a negyedik lett. Bánkuti Zsolt és Ritter Árpád eredményei azonban kárpótolták, hiszen e két versenyző három Eb-arannyal örvendeztette meg edzőként.
• A szabadfogású magyar szakág nem szerzett érmet az olimpián. Hanyatlás következett be, esetleg elkényeztetett bennünket az előző nemzedék?
– E fogásnemben gyakorlatilag 1980-ban szereztünk utoljára érmet olimpián, tehát nem volt akkora meglepetés, hogy ez most sem sikerült. A mögöttünk álló ciklusban szereztünk Eb-aranyat meg vb- ezüstöt és -bronzot, de tisztában voltunk azzal, Pekingben csak akkor állhat dobogóra magyar versenyző, ha nagyon szerencsés sorsolást kap. Ez a szabadfogásban úgy néz ki, mindazok a dagesztáni és oszétiai versenyzők, akik nem szereztek aranyérmet az orosz bajnokságban, szépen „elosztják” egymás között a kazah, tádzsik, azeri, ukrán fehérorosz... színeket, így tehát világbajnokságon, Európa-bajnokságon még lehet érmet szerezni, de olimpián már pokoli nehéz. Ehhez egy adat: Pekingben a szabadfogásban megszerezhető 28 éremből az oroszok 22-t nyertek meg. A világnak tehát 6 medált hagytak, s most mi ebből nem tudtunk megszerezni egyet. A legnagyobb esélye Aubéli Ottónak volt, hiszen a mezőnyben 12 olyan birkózó volt, akit ő már legyőzött. Sajnos a négybe jutásért a korábbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok, most szlovák színekben indult Musulbeszt kapta ellenfélül, s kikapott tőle. A „szlovák” később a másik olimpiai győztes, szintén oszétiai Tajkmazovval küzdött meg, így Ottónak ilyen ágon kellett volna éremhez jutnia...
• Mi a titkuk ezeknek a dagesztániaknak és oszétiaiaknak?
– Rengeteget járunk oda edzőtáborozni, van, amikor évente kétszer-háromszor is megfordulunk ott. Ebben a térségben nincs más sportág, nincs elszívó erő. Az a fiú, aki ott megszületik, biztosan bemegy egyszer egy birkózóterembe. A fiúk tehát átkerülnek egy szondán, s a legfejlettebbek, a legalkalmasabbak maradnak ott. A másik óriási húzóerő, hogy ott hatalmas pénzek vannak a birkózásban. Ott egy jó birkózónak a 8-10 ezer dolláros fizetés az normális. Ez még nálunk is sok, ott pedig hatványozottan annyit ér. Ez az ottaniak számára egy kiváló perspektíva, mert az olimpiai bajnokok nemzeti hősök, s Mercedes terepjárókkal járhatnak.
• Azt mondják, amikor egy magyar csapat kiutazik Oroszországba, meglepődve tapasztalják, hogy ők többet edzenek, mint az oroszországiak. Hogy is van ez?
– Ők más jellegű munkát végeznek. Sokkal többet birkóznak. Mivel nálunk kevesebb az edzőpartner, eleve rákényszerülünk, hogy többet eddzünk, több kiegészítő sportággal foglalkozzunk. Mi sokkal többet súlyozunk meg úszunk is, ott viszont egy edzésen 150 versenyző van a teremben. Ötkor elkezdődik az edzés, s a tréner fél nyolckor szól, ő már szeretne zárni. Még nyolckor sem mozdul senki, és fél kilenckor az edző úgy könyörög, hogy menjenek már ki a teremből. Teljesen más a mentalitásuk. Úgy birkóznak, hogy pontot akarnak szerezni. Egy világbajnok mesélte, azért nem vett magának autót, pedig vehetne hármat, mert az elvonná a figyelmét a birkózásról. Azért jó oda elmenni, hogy a mi gyerekeink lássák, így is lehet a sportról gondolkodni.
• A kötöttfogásban alkalmazott buta szabályok miatt manapság a szabadfogás már sokkal élvezetesebb. Magyarországon a kötöttfogás volt mindig a „nagy testvér”. Van-e valami jele annak, hogy a súlypont esetleg eltolódik a szabadfogás felé?
– Magánvéleményem, hogy a kötöttfogásban azért nem akarnak változtatni sokat, mert ott sokkal színesebb a paletta az érmek elosztása terén, hiszen láthattuk, hogy egy olasz és egy francia is tudott aranyérmet nyerni ezekkel a szabályokkal. Ha hagynák őket háromszor két percig birkózni, én nem vagyok meggyőződve, hogy ezek az országok labdába rúghatnának. A szabadfogásban a fenn ecsetelt állapotok uralkodnak. A tavalyi világbajnokságon a hét súlycsoportból hetet orosz nyert, mert még az az egyetlen „török” is csecsen volt.
• A mögöttünk álló időszakban a magyarok érmeket hoztak a nagyversenyekről. Mi lesz a közeljövőben?
– Őrségváltáson mentünk keresztül, hiszen a két legtrófeásabb versenyzőnk, Ritter Árpád és Aubéli Ottó befejezi a pályafutását, mivel mindkettő elmúlt 33 éves. Hatos Gábor és Woller Gergő személyében vannak már beért és eredményes versenyzőink, és van egy nagyon tehetséges fiatal generáció, mindenekelőtt Ligeti Dániel és Tőzsér Sándor, akik Eb-ken már bizonyítottak.
