A szabadkai Pionír tekézőnőinek nem sikerült a dobogóra állni az ausztriai Ritzingben befejeződött világkupán, miután a 3. helyért vívott csatában minimális vereséget szenvedtek a cseh Slavia csapatától. Mint később kiderült, a „csokilányok” valóban egy hajszálnyira voltak a bronzéremtől, sajnos azonban formájuk alábbhagyott a végére, s ha csak megközelítik selejtezős eredményüket, bőven megelőzik a cseheket.
– A harmadik meccsre egy kicsit elfáradtak a lányok, de ha megnézzük az eredményeket, láthatjuk, hogy a bronzérem 10-10 fán ment el. Én nagyon elégedett vagyok a lányokkal, ez a legjobb eredmény, amelyet szerbiai csapat eddig elért a világkupán, így bizakodva nézek a jövő felé. Csapatom akkor lesz az igazi, ha a szülés után visszatért Sanela Nović és Radonić Tünde visszanyeri a régi formáját, tehát valamikor januártól érhetjük el idei legjobb eredményeinket. Ennek tudatában a bajnokságban nem szabad hogy kellemetlen meglepetés érjen bennünket, s a jövő évi világkupán előrébb szeretnénk lépni. Egyébként, a mostani világkupáról bizton állítható, hogy a hölgyek versenye volt, hiszen szemmel láthatólag felkészültebben érkeztek, mint a férfiak, s a pálya is megfelelt nekik, hiszen a gyengébb, de a pontosan helyezett dobások érték el a célt – értékelt Szekeres István, a Pionír vezetőedzője.
A női döntőt egyébként a címvédő celjei Miroteksz nyerte meg, amely alaposan rávert a bambergi németekre. A szlovénok soraiban a világbajnok Barbara Fidel ismét nagyszerűen teljesített, ezúttal 644 fát ütött, de ez már messze van a ritzingi pályacsúcstól, amely péntekig még az övé volt, ám a német Marcus Gerdau 660 fás teljesítménnyel megdöntötte. Ez a Gerdau a döntőre már nem gurított ilyen jól (616 fa), de sajnos így is legyőzhette a Szeged sorait erősítő óbecsei Kiss Zsoltot, aki végre átlépte a 600-as határt (609). Az alföldiek derekasan küzdöttek a fináléban, Karsai László és Kiss Norbert nyert is, de a többiek ezúttal sem nőttek fel a feladathoz. Főleg Kakukk Levente haragudhat magára, akinek elvben megfelelt a ritzingi nehéz pálya, de bebizonyosodott az a szóbeszéd, miszerint Levi formán kívül van. A zentai Fekete László az elődöntőben régi énjét mutatta, ám a döntőre messze tudása alatt teljesített, így elkerülhetetlen volt a vereség.
Zágrábban nagyjából a papírforma szerint alakultak a helyosztós mérkőzések eredményei, s a Beograd így utólag sajnálhatja, hogy már a selejtezőben elbukott:
– Társaim a tapasztalatlanság árát fizették meg. Én már a kupa előtt felkészültem egy esetleges jó, de rossz pályára is, így engem nem ért meglepetés, a csapat többi tagját viszont megzavarta, hogy egyszerűen alig lehetett kilencest ütni Zágrábban. A horvát fővárosban csupán a zalaegerszegiek remekeltek, a többieket meg lehetett volna csípni. Ezzel a hatodik hellyel nem lehetünk elégedettek, de úgy vélem, jövőre – reméljük, a világkupán – már sokkal jobban szerepelhetünk. Most marad a bajnokság, illetve a felkészülés a Banja Luka-i világbajnokságra – nyilatkozta Antal Árpád, a Beograd topolyai világbajnoka, aki, ha összehasonlítjuk a mi versenyzőink teljesítményét, a legjobb szerbiai volt a nemzetközi porondon.
Mindent összevetve megállapítható, hogy a világ teketérképe változatlan maradt, tehát azok a nemzetek diadalmasodtak ezúttal is, amelyek a múltban. Itt főleg a németekre és a magyarokra gondolunk, a szlovénok, a horvátok, az osztrákok, a románok és a szerbek előtt, tehát Közép-Európában uralják a mezőnyt. Érdekes azonban a Nemzetközi Tekeszövetség döntése, amely e két helyszínt, Ritzinget és Zágrábot jelölte meg vendéglátóként, hiszen egyik pálya sem volt új, s bizony itt is, ott is szenvedtek, még a legjobbak is.
A Bajnokok Ligája sorsolását hamarosan leközöljük.
Eredmények
Világkupa, férfiak, a 3. helyért: Zadar (horvát)–St. Pölten (osztrák) 6:2 (3517:3372). Döntő: Rot Weiss (német)–Szeged Gabonatransz (magyar) 6:2 (3715:3639). Részeredmények: Gerdau–Kiss Zsolt 1:0 (3:1, 616:609), Scholler–Kakukk 1:0 (4:0, 643:595), Reiser–Karsai 0:1 (2:2, 618:638), Čeh–Földesi 1:0 (3:1, 621:598), Benedik–Kiss Norbert 0:1 (1:3, 623:650), Zeitler–Fekete 1:0 (3:1, 594:549). Nők, elődöntő: SKC Victoria 1947–Pionír 7:1 (3332:3277). Részeredmények: Vaidahazan–Molnár 1:0 (4:0, 575:539), Dotterweich–Vilov 1:0 (2:2, 516:513), Fritzmann–Poljaković 1:0 (2:2, 555:542), Walter–Vojnić Tunić 0:1 (1:3, 540:568), Kcker–Barać 1:0 (2:2, 570:566), Wlodarczyk–Szántó 1:0 (2:2, 576:549). A 3. helyért: Slavia–Pionír 6:2 (3293:3269). Részeredmények: Zdravkova–Piszár 0:1 (1:3, 525:521), Markova–Poljaković 0:1 (1:3, 564:585), Nova–Vojnić Tunić 1:0 (2,5:1,5, 557:524), Gruszkova–Barać 1:0 (3:1, 565:570), Smrckova–Szántó 1:0 (2,5:1,5, 556:544). Döntő: Miroteksz (szlovén)–SKC Victoria 1947 (német) 7:1 (3547:3383).
Európa-kupa, férfiak, elődöntő: Zalaegerszeg (magyar)–ASKÖ (osztrák) 7:1. A 3. helyért: ASKÖ–Olimpia (román) 5,5:2,5. Döntő: Zalaegerszeg–SKC Victoria 1947 (német) 5:3. Nők, a 3. helyért: BBSV Wien (osztrák)–Blau Weiss (német) 6:2. Döntő: Rapid (román)–Zagreb 5:3.
NBC-kupa, férfiak, a 3. helyért: Inter (román)–Szolnoki MÁV (magyar) 6:2. Döntő: Oliympia (német)–Rijeka (horvát) 7:1. Nők, a 3. helyért: Rijeka–Brest (szlovén) 6:2. Döntő: FTC (magyar)–ASKÖ (osztrák) 4:4 (13:11).
