2025. május 6., kedd

A titulus sem garancia?

TEKE – Gondok a Kanizsa csapata körül – Új pálya, új remények Zentán – Töretlen ambíciók a Pionir hölgyeinél – Szombaton kezdődik a szerbiai bajnokság

Szombattól kezdve egészen november 22-éig, a bajnokság első részének befejeztéig izgalmas őszi tekeidény elé nézünk tájainkon, hiszen a mostani hétvégén megkezdődnek a ligaküzdelmek, legjobb csapataink a jövő hónap legelején a nemzetközi kupákban próbálnak szerencsét, a válogatott pedig máris készül az október 20–25. között Banja Lukán megrendezendő felnőtt-világbajnokságra, ahol egyéniben, vegyes párosban, sprintben és kombinációban hirdetik ki majd a legjobbakat.

A felsoroltakban nagy szerepet vállal a férfimezőnyben címvédő Kanizsa, amely a bajnokságra sajnos nem túl jó előjelekkel készülhetett. A bajnokcsapatot ugyanis hárman elhagyták (Iván János – törökbecsei Jedinstvo, Kiss Zsolt – Szeged, Goran Ostojić – Beograd). Közülük is Kiss Zsolt távozása a legérzékenyebb veszteség, hiszen a fiatalember bombaformában szerepel a szegediek sorában, ahol röpke néhány hónap elteltével máris az egyik húzóember lett. Azonban nem ez a legnagyobb gond – hiszen érkezők is vannak –, hanem az, hogy az évek során felgyülemlett adósságok miatt zárolták a klub folyószámláját, s egy pillanatban az a veszély is fenyegette a gárdát, hogy pálya nélkül marad, mert a jelenlegi tulajdonos azzal fenyegetőzött, felszedi az ország talán legmodernebb pályáját, és az épületet raktárhelyiséggé alakítja át. A kívülállóknak morbidnak tűnő ötletből azonban (egyelőre?) nem lett semmi, tehát a bajnok hazai környezetben fogadhatja ellenfeleit, a pénzügyi gondok orvoslására pedig szerdán határozatot hozott az elnökség, tehát remélhetőleg rendeződik a helyzet.

Szombaton újra benépesül a zentai tekepálya

A kellemetlen történések azonban kihathattak a játékosokra, akiknek egész nyáron nem volt egy közös edzésük sem, több alkalommal az utazási költségeket sem bírták kifizetni nekik, így érdekes lesz figyelni, vajon a magyarkanizsaiak meg tudják-e védeni a titulusukat. A Szél Tibor, Goran Vekić, Nikola Popović, Barlog Ferenc, Nenad Blagojević (az Apatinból érkezett), Aleksandar Pavlović (Apatin), Mészáros Iván, Novica Matić (13. Maj), Erdélyi Sándor összetételű gárdának azonban már az ausztriai Ritzingben szeptember 30. és október 4. között megrendezendő világkupán járhat az esze, ahol a tisztes helytállás a cél.

Néhány szóval visszatérve a Kanizsa gondjaihoz: az utóbbi években tervszerűen felépített és szponzorált klub töretlenül haladt a hazai csúcs felé, s bajnoki álmaikat két év alatt meg is valósították. Nem megalomán ötletek beteljesüléséről van szó, hiszen ebben a sportágban a bajnoki titulusra szánt összeg csak töredéke a más sportágakban elköltött pénznek, mindazonáltal a községnek el kell döntenie, hogy a birkózás után akar-e újabb bajnokcsapatot, egyáltalán: akar-e élsportot. Ha erre igen a válasz, akkor sürgősen segítsen a csapat gondjainak megoldásában, ha nem...

Szebb távlatokkal

Zentán elkészült az új, Vollmer gyártmányú tekepálya, amellyel remélhetőleg a régi-új remények beteljesülnek, és szebb távlatokkal számolhatunk. Tavaly a túlélés volt a cél, hiszen a csapat Verbászon volt kénytelen lejátszani a meccseit, de becsületükre legyen mondva, hogy a honi kupaküzdelmekben helytálltak, így a zentaiak is részt vesznek az idei nemzetközi versengésben, az NBC-kupában, amelyet szintén szeptember 30. és október 4 . között rendeznek meg Zágrábban. Azt, hogy a Földeák Ervin, Rácz Szabó Zsolt, Kovács Tamás, Lengyel Attila, Jovan Kerečki, Milan Leković, Gavro Čosić, Bárány Csongor összetételű Zenta miként végez a bajnokságban, még a víznéző asszony sem tudná megjósolni. A pálya ünnepélyes átadásakor megrendezett nemzetközi tornán (amelyről bővebben a hétfői Sportvilágban olvashatnak) nem csillogtak a hazaiak, hiszen csak Rácz Szabó Zsolt volt képes 600 fa feletti teljesítményre, de ez talán az edzések hiányával is magyarázható, azon meg lehet segíteni. Jóslatokba ne menjünk bele, egyelőre csak annyit, hogy a pálya kiváló, s a zentaiakon (s itt nem csak a játékosokra gondolunk!) múlik, miként fejezik az idényt.

Erősítésekkel a hetedik elsőségig

Szintén a hétvégén rajtolnak a női tekézők szuperligás küzdelmei, ahol a szabadkai Pionir csapatának célja a bajnoki cím megvédése, s ezáltal a hetedik csapatbajnoki aranyérem begyűjtése, a világkupán (szintén Ritzing, szeptember 30.–október 4.) pedig a legjobb négy közé szeretne jutni a csokoládégyári együttes. A játékoskeretben enyhe változás történt, ugyanis Jelena Anđelković szülési szabadság miatt egyelőre felhagyott az aktív játékkal. Az együtteshez Szántó Lívia érkezett a törökbecsei Jedinstvo csapatától, Sanela Nović és Bognár Tünde személyében pedig két egykori Pionir-játékos szülési szabadság után újra csatlakozott a kerethez.

A bajnokságra való felkészülés jegyében Szabadkán tartották meg a már hagyományosnak számító Kanalas József-emlékversenyt, melyen három hazai és egy magyarországi együttes vett részt. A végső győzelmet a szabadkai Pionir I. csapata szerezte meg, megelőzve a kunfehértói Köszolg, a Pionir II. és az Apatin együtteseit. Az emlékverseny legjobb játékosának az 577 fát teljesített, újonnan igazolt Szántó Lívia bizonyult.

Egyébként a Pionir esetében a legkönnyebb jóslatokba bocsátkozni, hiszen normális körülmények között jelenleg talán csak a felerősített kúlai Hajduk az, amely meg tudja őket szorongatni a hazai mezőnyben.

Zavarkó titulust akar

Mint ahogy azt írásunk elején megemlítettük, október 20. és 25. között Banja Lukán rendezik meg a felnőtt-világbajnokságot egyéniben, vegyes párosban, sprintben és kombinációban. A szerbiai szövetség tegnap küldte el a rendezőnek az ország válogatottjainak listáját, azzal, hogy a férfiak szakvezetője, Miloš Ponjavić máris véglegesítette a névsorát: ez alapján a tapasztalt Jovan Ćalić (podbrezovai Sport) mellett három fiatalember kapott bizalmat, méghozzá Antal Árpád (Beograd), Zavarkó Vilmos (kunfehértői Köszolg) és Daniel Tepša (Köszolg). Az utóbbi három versenyző életkora ne zavarjon meg senkit, hiszen számos világversenyt megjárt tekézőkről van szó, akik közül csak Zavarkónak nincs még felnőttérme a világbajnokságokról. Vili azonban Zentán elárulta, hogy jelenlegi formáját tekintve a világbajnoki címre hajt, de kellemes meglepetés(eke)t várhatunk a másik két játékostól is, hiszen Árpi az ilyen versenyekre tudja igazán „felszívni” magát, Tepša pedig szintén kiváló formában dobál.

A hölgyeknél Dragan Fatović szövetségi kapitány még nem döntött a négy utazóról, akik a Nevena Joković, Jelena Majstorović (mindketten kúlai Hajduk), Szántó Lívia, Zorica Barać (mindketten Pionir), Milosav Hajnalka (nagybecskereki Kristal), Klobusiczki Anikó (topolyai Venus) szextettből kerülnek majd ki. Remélhetőleg a lányok sem térnek haza érem nélkül.

A Szuperliga 1. fordulója, férfiak, szombat: Zenta–Niš (14 óra), Metalac–Kanizsa (12), Beograd–Vihor (11). Vasárnap: Apatin–C. zvezda (11), NIS Petrol–Partizan (11).

Nők, szombat: SPC Vojvodina–Venus (16), Spartacus–Kristal (16), Jagodina–Pionir (15), Putar–Jedistvo (15), Hajduk–Apatin (16.)

Magyar ember Magyar Szót érdemel