2025. május 6., kedd

Útilapu Zemannak

FOCIMIX

A C. zvezda labdarúgócsapatának vezetősége kirúgta Zdenek Zeman edzőt. A Tanjug beszámolója szerint azt követően bocsátották el a cseh trénert, hogy szombat késő este a klub elöljárói felelősségre vonták a gyenge idénykezdés miatt. Utódját egyelőre nem nevezték meg. A belgrádi gárda története leggyengébb rajtján van túl, első három bajnoki mérkőzésén nem tudott nyerni, ráadásul kiesett az UEFA-kupa selejtezőinek 2. fordulójában a ciprusi Apoel Nicosiával szemben. A korábban Olaszországban több élvonalbeli együttesnél is dolgozó Zeman utódjaként a szerb sajtó Vladimir Petrovićot, a Zvezda korábbi játékosát és a román Gheorghe Hagit emlegeti, újabban pedig a Novosti azt szellőztette meg, hogy a macedón Čedomir Janevski (egykor a niši Železničar, a Vardar és a belga Brugge játékosa) a biztos befutó.

A Vojvodina Magyarkanizsán

Az újvidéki Vojvodina játékosai múlt szerda óta Magyarkanizsán edzenek, ahol ma 17 órától a Potisje pályáján barátságos mérkőzést vívnak a Horgoson edző boszniai Laktaš csapatával, amelyet Slobodan Kustudić irányít. Dragoljub Bekvalac, a Vojvodina szakvezetőjének elmondása szerint a magyarkanizsai edzőtáborozás a csapathoz érkezett újoncok beillesztése, hiszen a székvárosiak a Szuperliga élmezőnyében kívánnak végezni, s a szerbiai kupát is meg akarják nyerni.

Nem kell póthelyszín?

Danny Jordaan, a 2010-es dél-afrikai világbajnokság szervezőbizottságának elnöke szerint értelmetlen esetleges póthelyszínekről – mindenekelőtt Németországról – beszélni, hiszen az előkészületek a terveknek megfelelően haladnak. Állítása szerint az 1,2 milliárd dollár értékű stadionépítés és -felújítás 2009 végére befejeződik.

Gattuso csuklótörése

Újabb játékosáról kénytelen lemondani Marcello Lippi, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután Gennaro Gattusót csuklótörés miatt megműtötték. A Milan játékosa egy csapat nélküli játékosokból összeállt együttes ellen játszott egy barátságos mérkőzésen, amikor a pálya szélén ráesett a kezére. A röntgenvizsgálat után egyből megműtötték a középpályás bal csuklóját. Gattuso biztosan nem léphet pályára szerdán az Olaszország–Grúzia vb-selejtezőn, mivel az első hírek szerint körülbelül egy hónapot kell kihagynia. Az olasz csapatban a korábban megsérült Giorgio Chiellini és a Ciprus ellen kidőlő Alessandro Gamberini, Fabio Grosso páros sem játszhat az udinei találkozón.

Eto'ο edzésbe állt

Edzésbe állt a Barcelonánál Samuel Eto’o, aki a Numancia elleni bajnoki nyitómérkőzésen szenvedett kisebb sérülést. A kameruni csatár a hétvégén már hadra fogható lesz.

Magyar ember Magyar Szót érdemel