Több évtizedes kihagyás után a zentaiak ismét kajakversenyt láthattak városukban. A helyi Tiszavirág Kajakklub lelkes önkéntesei a minikajakliga 4., egyben zárófordulóját varázsolták a Tisza-parti sétány elé, amelyben több száz gyerek mérte össze erejét és tudását. Ezekre szükségük is volt, hiszen az áradó Tiszán úszó szemét és törmelék, valamint a sodrások és örvények alaposan megnehezítik a csónakázók életét, hát még a kajakos gyerekekét. Mindezért a tervezettnél feljebb, a híd bal oldalán indították a versenyszámokat, a cél pedig nem a Tiszavirág hajónál, hanem szintén feljebb, a révkapitányságnál volt.
Ez azonban nem zavarta túlságosan a csöppségeket, akik nagy akarással és ügyességgel fogtak a versenyzésbe, s igyekezetüket sokszor vastaps köszöntötte a sétányról, ahol – nem túlzás – több száz néző gyűlt össze. A verseny egyébként gördülékenyen zajlott, csupán két futamot kellett megismételni, és a hömpölygő Tisza szeszélye ellenére alig volt borulás.
Azt is el kell mondani, annak ellenére, hogy szinte emberemlékezet óta nem volt hasonló megmérettetés Zentán, a szervezők a helyzetük magaslatán álltak (volt hangosbemondó, információs központ, a talkie-walkie kapcsolat működött, számos szülő és önkéntes szorgoskodott a sétány egész hosszán), csakúgy mint a hajó „legénysége”, aki a vendégek minden óhaját teljesítették, a végén pedig egy külön felállított sátorban babbal kedveskedtek.
Hálátlan lenne külön-külön neveket említeni, mégis ki kell emelni Kiss Valériát, hiszen a kicsik edzője azon túl, hogy jól felkészítette a gyerekeket, hetek vagy hónapok óta mást nem is csinált, mint szponzorok és önkéntesek után szaladgált. Meg kell említeni az önkormányzat és a Tisza-part–Alvég helyi közösség segítségét is, amelyek jóvoltából a fél Tisza-part sárga pólókban szaladgált, s amely(ek) logisztikai segítsége nélkül mindez nem így nézett volna ki.
A szombati verseny tehát bebizonyította, Zentán ismét erőteljesen él ez a sportág, körülötte ügyes és szorgos emberek ténykednek, a lakosság körében pedig igenis van igény a hasonló rendezvényekre, amelyek jótékony hatással lennének az utánpótlásra is.
MK-1, fiúk, 1995-ös születésűek, 1000 m: 1. Raša Marković (Val), 2. Miodrag Radonić (Liman), 3. Bora Lazić (Val), ... 8. Kaszás Ákos (Tiszavirág), 9. Horti Béla (Tiszavirág). MK-2, lányok, 1995-ös születésűek, 500 m: 1. Surányi–Cakó (Tiszavirág), 2. Dobó T.–Bicskei N (Bratstvo), 3. Čukorov–Halugin (Obilić). MK-1, fiúk, 1996-os születésűek, 1000 m: 1. Zoran Vidović (F. Višnjić), 2. Antonije Birovljev (Val), 3. Milan Plavšić (BSK), ... 16. Barta Bence (Tiszavirág), … 22. Fenyvesi Ákos (Tiszavirág), … 24. Tót Máté (Tiszavirág). MK-2, lányok, 1996-os születésűek, 500 m: 1. S. Polovina–A. Milković (Val), 2. I. Rankov–S. Maletin (Obilić), 3. K. Bakrač–I. Kekić (Becse). MK-1, fiúk, 1997-es születésűek, 1000 m: 1. Dalibor Belić (Becse), 2. Miloš Vasić (Val), 3. Aleksa Turudić (Val), 4. Kőműves Tamás (Tiszavirág), ... 8. Vartus Árpád (Tiszavirág), … 14. Pap Norbert (Tiszavirág). MK-2, lányok, 1997-es születésűek, 500 m: 1. Retek E.–Balaska E. (Becse), 2. A. Marković–Z. Bugarski (Val), 3. Radanović–Hajdić (Becse), 4. Urbán J.–Tomasity Zs. (Tiszavirág). MK-1, fiúk, 1998-as születésűek, 1000 m: 1. Marjan Rankov (Obilić), 2. Marko Subotić (Tiszavirág), 3. Slobodan Jovanović (Val), ... 8. Galusz Márton (Tiszavirág), … 14. Kecskés Balázs (Tiszavirág), … 18. Tomasity Ákos (Tiszavirág). MK-2, lányok, 1998-as születésűek, 500 m: 1. L. Radivojkov–L. Radivojkov (Sintelon), 2. M. Kekić–B. Raljić (Becse), 3. Barta E.–Fenyvesi A. (Tiszavirág). MK-1, lányok, 1995-ös születésűek, 1000 m: 1. Cakó Sarolta (Tiszavirág), 2. Dobó Tímea (Bratstvo), 3. Katarina Čukorov (Obilić). MK-2, fiúk, 1995-ös születésűek, 500 m: 1. Marković–Lazić (Val), 2. Z. Vidović–N. Stanivuković (F. Višnjić), 3. Karanović–Vekić (Sintelon), ... 7. Horti B.–Fenyvesi A. MK-1, lányok, 1996-os születésűek: 1. Ivana Rankov (Obilić), 2. Sandra Polovina (Val), 3. Ivana Kekić (Becse), ... 7. Surányi Boglárka (Tiszavirág). MK-2, fiúk, 1996-os születésűek, 500 m: 1. Birovljev–Vladisavljević (Val), 2. S. Miškov–M. Maletin (Obilić), 3. Barta B.–Tót M. (Tiszavirág). MK-1, lányok, 1997-es születésűek, 1000 m: 1. Ana Milković (Val), 2. Retek Éva (Becse), 3. Katarina Radanović (Becse), ... 6. Tomašić Zsóka (Tiszavirág). MK-2, fiúk, 1997-es születésűek, 500 m: Vasić–Turudić (Val), 2. U. Bjelić–B. Bjelić (Panonija), 3. Belić–Balasa (Becse), 4. Kőműves–Vartus (Tiszavirág). MK-1, lányok, 1998-as születésűek, 1000 m: 1. Biljana Relić (Becse), 2. Lana Radivojkov (Sintelon), 3. Sandra Bojanić (Panonija), ... 5. Fenyvesi Abigél (Tiszavirág), 6. Pósa Fanni (Tiszavirág), 7. Fenyvesi Janka (Tiszavirág), … 14. Barta Éva (Tiszavirág). MK-2, fiúk, 1998-as születésűek, 500 m: 1. Subotić–Kecskés (Tiszavirág), 2, Nedeljković–Nedeljković (Val), 3. Balas–Relić (Becse), 4. Galusz–Tomasity. K-1, fiúk, pionírok, 1000 m: 1. Nemanja Stanivuković (F. Višnjić), 2. Zoran Vidović (F. Višnjić), 3. Nikola Džigurski (Becse), ... 8. Kaszás Dávid (Tiszavirág). K-1, lányok, pionírok, 1000 m: 1. Dobó Tímea (Bratstvo), 2. Branka Moldovan (BSK), 3. Katarina Čukorov (Obilić). K-2, fiúk, pionírok, 500 m: 1. Dragosavljević–Vekić (Sintelon), 2. Vidović–Stanivuković (F. Višnjić), 3. N. Džigurski–Palotás M. (Becse). K-2, lányok, pionírok, 500 m:1. Rankov–Čukorov (Obilić), 2. Cakó–Surányi (Tiszavirág), 3. Dobó–Bicskei (Bratstvo).
A csapatverseny végső sorrendjét a szövetség a héten készíti el.
