2025. május 6., kedd

Massa nem adja fel

FORMULA–1

A hétvégén 23. alkalommal ad otthont Mogyoród a Magyar Nagydíjnak a Formula–1-ben, amely – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét azt a kérdést veti fel, vajon a Ferrari megálljt tud-e parancsolni az Ezüstnyílnak, avagy a McLaren–Mercedesnek, valamint brit üdvöskéjének, Lewis Hamiltonnak. A színes bőrű pilóta ugyanis duplázni, azaz triplázni készül, hiszen tavaly ő győzött a Hungaroringen (Kimi Räikkönen és Nick Heidfeld előtt), idén pedig megnyerte az utóbbi két futamot, Silverstone-ban és Hockenheimben. Az olaszok Fekete Csikójának ágaskodása különösen Németországban maradt el, ezért az utóbbi hetekben sokat teszteltek és újításokat próbáltak ki, így a világbajnoki címre áhítozó brazil Felipe Massa – aki mindössze 4 pontra van a világbajnoki versenyben vezető és 58 pontot összegyűjtött Hamilton mögött – arra figyelmeztetett, hogy korai leírni a maranellói istállót, hiszen hosszú még a bajnokság.

Ez eddig rendben is van (nem kell elfeledni a 2007/2008-as idényt...), azonban a wokingiak sem ültek ez idáig ölbe tett kézzel, és Hamilton legalább annyira óhajtja a babérokat, mint Massa. S akkor még nem is beszéltünk az őket 51 ponttal követő Räikkönnenről, aki címvédő lévén szintén nem piskóta, de oda kell majd figyelniük a BMW-s Robert Kubicára is, mert 48 pontjával ő sem szeretne lemaradni.

Mindent összevetve: jó versenyt láthatunk majd vasárnap, hiszen az előrejelzések szerint az időjárás sem avatkozik különösebben közbe.

A hétvégi mogyoródi műsor, szombat: 11.00–12.00 Formula–1, 3. szabadedzés, 12.25–13.10 Porsche-szuperkupa, időmérő edzés, 14.00–15.00 Formula–1, időmérő edzés, 16.00–17.20 GP2, 1. verseny (42 kör), 17.30–18.00 Formula BMW, 1. verseny (13 kör).

Vasárnap: 9.15– 9.45 Formula BMW, 2. verseny (13 kör), 10.30–11.15, GP2, 2. verseny (28 kör), 11.45–12.20 Porsche-szuperkupa, verseny (14 kör), 12.30–12.45 Formula–1, pilótaparádé, 14.00–16.00 Formula–1, verseny (70 kör).

Magyar ember Magyar Szót érdemel