2025. május 6., kedd

Az akarat ezúttal megvolt...

A Zenta újabb két vereséget szenvedett a bajnokságban

A II. szövetségi vízilabdaligában az 5. és a 6. forduló volt műsoron a hétvégén, amelyben a Zentának nem sikerült előbbre lépnie, ugyanis újabb két vereséget szenvedett. A szombati, Zemun elleni mérkőzéssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy ettől az összecsapástól tette függővé Tóth vezetőedző a szabadkai Ivković és Lábadi további légióskodását a Tisza partján, s mivel az erősítésként érkezett két játékos a fővárosban sem tudott maradandót nyújtani, Tóth megköszönte eddigi ténykedésüket. Az idén az előző évekhez képest sokkal gyengébb Zemunt azonban nem érdekelte a Zenta baja, így nem túl nagy gonddal nyerte meg a találkozót.

A vasárnapi játéknapon aztán mindent bele kellett adni, hiszen az éllovas Vračar érkezett a népkerti medencébe. Az immár tiszta zentai gárda komolyan is fogta fel a meccset, hiszen mindjárt az első negyedben 3:0-ra elhúzott, s látszott a játékosokon, hogy az annyira hiányolt akarás ezúttal megvan bennük. A gondot azonban a vendégek centere, a kb. 140 kg-os Cvetković jelentette, akit egyszerűen nem bírtak fogni a fiatal fiúk. A belgrádi könnyen lerázta magáról a védőjét, és vagy belőtte, vagy ötméteres(eke)t, illetve kiállítás(oka)t harcolt ki. A behemót játékos azonban gyorsan fáradt, ezt néhány alkalommal ki is használták a hazaiak, akik 7:6-nál emberelőnyben óriási ziccert szalasztottak el, innentől elsüllyedt a hajó: a belgrádiak előbb kiegyenlítettek, majd átvették a vezetést, a végén rutinosan kihasználták a zentaiak kapkodását, s így három gól felesleggel utazhattak haza.

A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a nagykikindai játékvezetők minden esélyt megadtak a zentaiaknak a kedvező eredmény kiharcolására, a kapufa azonban nagy dolog. Azt ugyanis legalább fél tucatszor találták el a vendéglátók (különösen a csapatkapitány Ajtainak nem volt szerencséje). Ha ennek csak a fele pontos, könnyű kiszámolni, hogy a vereség még az éllovassal szemben is elkerülhető lett volna. Emellett feltűnő, hogy zentai részről továbbra is gyalázatos az emberelőnyös helyzetek kihasználása, amit talán annak is lehet tulajdonítani, hogy igen bizonytalanok az adogatásban és a labdakezelésben. Kár, hogy ezen múlik, hiszen a játék ezen elemeit gyakorolni lehet...

A hátramaradt négy fordulóban kedvező a Zenta sorsolása, hiszen szombaton a sereghajtó Proleterhez utaznak, majd a Jezerot fogadják, az utolsó hétvégén a pancsovai vendégszereplés után pedig a Zemun elleni mérkőzéssel zárnak. Merjük remélni, hogy e négy meccsből kettőt megnyernek a fiúk, és legalább a negyedik hely az övéké lehet.

Zemun: Zemun–Zenta 14:9 (6:3, 3:0, 3:3, 2:3)

Április 11. medence, 100 néző, vezette: Virijević (Nagybecskerek) és Janković (Belgrád).

Zemun: Marković, Milanović 2, Gogić, Mišković 1, Parezanović 4, Lucić, Ivičić, Gogić 4, Josifofski, Timotić 2, Šehović 1, Balać, Jovičić.

Zenta: Čikoš, Klosák, Boros N., Sabo, Lengyel, Prikidánovics 1, Horti, Baricsek, Hevér, Ajtai 5, Boros Z., Bajusz 1, Lábadi, Ivković 2.

Zenta: Zenta–Vračar 8:11 (3:1, 0:3, 3:1, 2:6)

Népkerti medence, 150 néző, vezette: Kirić és Plavšić (mindkettő Nagykikinda).

Zenta: Čikoš, Klosák, Boros N. 1, Sabo 1, Lengyel, Prikidánovics 2, Horti 2, Baricsek, Hevér, Ajtai 2, Boros Z., Bajusz, Ujházi, Mészáros.

Vračar: Kozarski, Lukić 1, R. Drobnjak, Ivić, M. Drobnjak 7, Stojanović 2, Nikolić, Milojević, Stefanović 4, Mitrović, Cvetković 3.

Eredmények, az 5. forduló: Dinamo–Vračar 9:9, Proleter–Jezero 7:8, Zemun–Zenta 14:9. A 6. forduló: Zenta–Vračar 8:11, a Proleter–Zemun és a Dinamo–Jezero mérkőzések lapzárta után értek véget.

A táblázat:

1. Vračar 6 5 1 0 67:40 16

2. Dinamo 5 4 1 0 43:29 13

3. Zemun 5 2 1 2 50:57 7

4. Jezero 5 2 0 3 49:51 6

5. Zenta 6 1 0 5 43:52 3

6. Proleter 5 0 1 4 36:54 1

Jelenet a Vračar elleni mérkőzésről
Magyar ember Magyar Szót érdemel