2025. május 6., kedd

VÍZILABDA, II. LIGA - Jó lenne a rájátszásba jutni

Alkalmi kérdezz-felelek Tóth Lászlóval, a Zenta Vízilabdaklub vezetőedzőjével

Szombaton megkezdődik a II. szövetségi vízilabdaliga, amelyet idén két csoportra osztottak. A hatos északi csoportban kezdi meg a küzdelmeket a Zenta csapata is, amelynek vezetőedzőjét, Tóth Lászlót faggattuk:

Tóth László (Laták István felvétele)

Az utánpótlás-nemzedékek közül az idén két zentai csapat vett részt a vajdasági bajnokságban.

– A 12 évesek szereplése várakozáson felüli volt, hiszen a kiváló második helyet szerezték meg. A 14 éves korosztályon már látszik, hogy kamaszodnak a fiúk, hiszen sem az edzéslátogatottság, sem pedig a tréningekhez való hozzáállás nem volt kielégítő, így az ő 5. helyüknél nem is volt jobb várható. Mindet összevetve, elégedettek lehetünk a mintegy 40 tagú utánpótlás korosztály teljesítményével, mivel egytől egyik nagyobb városok, sportközpontok csapatait előztük meg.

A felnőttek mezőnyében mi várható?

– Mi a belgrádi Vračarral és Zemunnal, valamint a nagybecskereki Proleterrel, a fehértemplomi Jezeróval és a pancsovai Dinamóval vesszük fel a versenyt, de mivel idén is engedélyezték az öt idegen játékos leigazolását, fogalmam sincs, milyen erősségű csapatokkal kell majd kiállnunk, és milyen taktikával. Ha az óhajok mezején maradunk: jó volna megszerezni legalább egy ezüstérmet, amely biztosíthatná a rájátszást, ahol majd a két csoport két-két legjobbja keresztben küzd meg a bajnoki címért. A mi csapatunk gyengéje az, hogy nincs megfelelő cserekapusunk, és egy igen fontos játékosunk, Danilo Babin nélkül kell majd kiállnunk. A Čikoš, Klosák, Boros N., Boros Z., Horti, Lengyel, Hevér, Prikidánovics, Ajtai (csapatkapitány), Baricsek, Bajusz, Mészáros, Szabó, Újházi összetételű keretünkhöz két szabadkai, Lábadi Sándor és Denis Ivković csatlakozott. Mindkettő balkezes, így a szélső pozíció mellett az előbbi centert, utóbbi pedig bekket is játszhat. Nagy hátrány, hogy a végig foghíjas csapattal nem tudtunk edzőmérkőzéseket játszani, így csak két próbánk volt a Spartacus ellen.

A lányok nem játszottak a bajnokságban.

– Valóban, hiszen a szövetség viszonyulása miatt az elnökség ilyen döntést hozott. A női bajnokság egyébként kétcsapatosra silányodott, s végül a Taš simán, 3:0-ra legyőzte a Vračart. A lányok azonban serényen edzenek a fiúkkal, hiszen több ifjúsági és felnőttválogatottunk van, s mivel Belgrádban a ’91-es, a ’93-as és a ’95-ös leánycsapatot is létre akarják hozni, ez külön motiváció lehet a számukra.

Ők milyen versenyen vesznek részt?

– Számukra augusztus 29. és 30. között rendezünk egy nemzetközi tornát itt, Zentán, amelyre már jelezte a jövetelét az említett Taš és a Vračar, valamint a Kecskemét, a Szeged és a zágrábi Mladost. Kérdőjeles még a Szerbia–Portugália barátságos válogatottmérkőzés zentai megrendezése, mert a luzitán lányok a tervektől eltérően valamikor csak szeptember folyamán érkeznek hazánkba, s nem biztos, hogy az időjárási viszonyok megengedik a nyitott medencés meccset.

A bajnokság tehát ma kezdődik. Az 1. forduló (szombat) párosítása: Vračar–Zenta, Zemun–Proleter, Jezero–Dinamo. A 2. forduló (vasárnap): Zenta–Proleter (népkerti medence, 18.30), Dinamo–Zemun, Vračar–Jezero.

Magyar ember Magyar Szót érdemel