2024. október 13., vasárnap
FORMULA–1

Verstappen kétszeres világbajnok

Szuzukában csak féltáv megtétele és zűrzavaros számolgatás után, de végül másodszor is felülhetett az F1 trónjára a Red Bull holland sztárja

Max Verstappen annak tudatában érkezett a két év szünet után ismét megrendezett Japán Nagydíjra, hogy ha megnyeri a futamot, és Charles Leclerc nem végez közvetlenül mögötte, akkor behozhatatlan pontelőnyre teszt szert a tabellán – és bár a holland valóban nyert, a kalkulációt ennél mégis sokkal bonyolultabbá tették a körülmények.

Az esős pénteki edzésnap után szombaton Verstappen egyetlen századmásodperccel happolta el a rajtelsőséget Leclerc orra elől, vasárnapra azonban újra vihar érte el a pályát. A futam a lezúduló vízmennyiség ellenére is időben, állórajttal indult el, ám már az első kör végén megérkezett a mezőny élére a biztonsági autó, amit a romló pályaviszonyok indokával hamarosan a piros zászló követett, ami visszarendelte a bokszutcába a mezőnyt. A versenykörülmények között megtett fél kör is hozott néhány incidenst, Carlos Sainz a harmadik helyről csúszott a falba a Ferrarival.

Az eső egyre erősebben zuhogott, így az FIA több mint két órán át nem adta meg a zöld jelzést a folytatásra. Egy újabb szabály értelmében a rajtot követően a leállásokkal együtt is három órán belül be kell fejezni a versenyt, így amikor végre javultak a körülmények, és útjára indították a mezőnyt, már csak 40 perc volt hátra ebből az időkeretből, amivel biztossá vált, hogy a teljes táv nem lesz abszolválható.

Verstappen a vizes pályán is megfoghatatlan volt, fokozatosan leszakította magáról Leclerc-t, és végül ez alatt a rövid idő alatt is 27 másodperces előnnyel jutott el a célig, megszerezve szezonbeli 12. győzelmét is. Hátrébb azért kialakultak látványos csaták, de előzni esőben sem volt könnyű: Lewis Hamilton a futam teljes ideje alatt ott loholt Esteban Ocon sarkában, de a Mercedes gyenge végsebessége miatt nem tudta elcsípni a negyedik helyet. Sebastian Vettelt szinte év végi visszavonulását is megbánta, amikor kihajtott kedvenc pályájára, ám remek hétvégével búcsúzott Szuzukától: úgy hozta be a 6. helyre az Aston Martint, hogy a célvonalnál csak 11 ezreddel előzte meg az őt támadó Fernando Alonsót.

A gumijaival egyre inkább küszködő Leclerc-t a legutolsó sikánban késztette hibára Sergio Pérez: a monacói átvágott a kanyaron, így hiába ért előbb a célba, a rá sebtében kiszabott öt másodperces időbüntetés miatt a harmadik helyre esett vissza, Pérez mögé. Az 53 körös távnak csak éppen több mint felét, 28 kört sikerült teljesíteni időn belül, a tavalyi spái történések nyomán az ilyen esetekre bevezetett új rendszer értelmében pedig mindenki úgy gondolta, Verstappen 25 helyett csak 19 pontot kap a győzelemért, ami még éppen nem elég a vb-cím biztosításához. Amikor az FIA mégis megerősítette Verstappen világbajnoki címét, az éppen interjút adó holland maga is hitetlenkedve fogadta a hírt, és a Red Bullnál is újra olvasgatni kezdték a szabálykönyv vonatkozó részét. Bár elsőre szinte mindenki azt hitte, de a szövetség mégsem hibázott: a szabály különös megfogalmazása miatt a rövidebb táv dacára is mindenki megkapta a maximális pontszámot, így Leclerc utólagos büntetése tette kétszeres világbajnokká Verstappent, aki a tavalyinál jóval kevésbé drámai végjáték, de hasonlóan zűrzavaros szabályértelmezési viták után ülhetett fel másodszor is az F1 trónjára.

A Bianchi-tragédiát idéző körülmények

A pontszámítás káoszánál jóval nagyobb felháborodást okozott egy döntés, ami még az első rajtot követő percekben történt. Az autók még a pályán voltak, ám már piros zászlót lengettek, amikor egy munkagép hajtott a pálya területére, hogy kiemelje onnan Sainz Ferrariját. A versenyzők az autóból kiszállva sorra szólaltak fel amiatt, hogy szerintük megengedhetetlen esőben, ilyen rossz látási viszonyok mellett darut küldeni a korlátokon belülre, hiszen éppen egy hasonló döntés vezetett Jules Bianchi halálos balesetéhez 2014-ben ugyanezen a pályán.

„Nyolc évvel ezelőtt Jules-t is hasonló körülmények között veszítettük el, amikor egy daru behajtott a kavicságyra. Nem fér a fejembe, hogy a történtek után hogyan fordulhat elő még mindig ilyen!” – hüledezett Pierre Gasly, aki pár méterrel a munkagép mellett száguldott el. „200 km/h-val haladtam ott, de még ha csak 100 km/h is lett volna… ha ugyanúgy elúszik ott alattam az autó, mint Carlos alatt egy körrel korábban, és nekicsapódok a tizenkét tonnás darunak, akkor most halott lennék.” Az FIA meghallgatta a versenyzők kritikáját, és felülvizsgálja az alkalmazott procedúrát, ugyanakkor egy időbüntetéssel Gaslyt is felelősségre vonta, aki túl gyorsan haladt piros zászlós jelzés mellett.

Gasly jövője egyébként a hétvégén tisztázódott, a pilótát elengedi kötelékéből a Red Bull, így 2023-ra az Alpine-hoz csatlakozik, míg helyére az AlphaTaurihoz Nyck de Vries érkezik majd.

A Japán Nagydíj végeredménye: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 3:01:44,004, 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) +27,0 másodperc hátrány, 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +31,7, 4. Esteban Ocon (francia, Alpine) +39,6, 5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +40,3 stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Verstappen 366 pont, 2. Pérez 253, 3. Leclerc 252, 4. Russell 207, 5. Sainz 202, 6. Hamilton 180 stb.
Csapatok: 1. Red Bull 619 pont, 2. Ferrari 454, 3. Mercedes 387, 4. Alpine 143, 5. McLaren 130 stb.