2024. május 9., csütörtök

Márton Anita nem jutott a döntőbe női súlylökésben

Márton Anita 17,85 méteres eredménnyel a huszadik helyen végzett a női súlylökés selejtezőjében, így nem jutott be a szombat esti fináléba a budapesti atlétikai világbajnokságon.

A 34 éves klasszis a magyar atlétika történetének egyik legnagyobb alakja: a 2016-os riói olimpián bronz-, a 2017-es londoni szabadtéri vb-n ezüstérmet nyert, a 2018-as fedett pályás vb-n pedig Magyarország eddigi egyetlen világbajnoki címét szerezte meg.
Márton idei legjobbja 18,40 méter volt és az egyértelműnek tűnt, hogy ennél jobb eredmény kell tőle a selejtezőben a szombat esti fináléba kerüléshez. A szegedi lökő elsőre nem talált bele jól a dobásába és 16,69 métert ért el, amin másodikra csaknem egy métert tudott javítani, ám még a 17,67-tel is messze állt a legjobb 12-től.
A hazai publikum már első két kísérleténél is komoly biztatásban részesítette, az utolsó sorozatban pedig még a korábbiakon is túltett. Márton Anitát a dobókörben az elsőtől az utolsó mozdulatáig ütemes taps segítette, ő pedig a korábbiaknál messzebbre repítette a szert, de nem elég messzire. Az eredményjelzőn aztán 17,85 méteres eredmény jelent meg, ami után a kiváló sportoló megköszönte a biztatást a nézőknek, majd kissé csalódottnak tűnve kisétált edzőjéhez a lelátó elé.
A selejtezőszint 19,10 méter volt, amelyet nyolcan teljesítettek, az utolsó, 12. helyen az ausztrál Maddison-Lee Wesche jutott döntőbe 18,59 méterrel.

Nyitókép: Varga Jennifer/24.HU